PRONAS: első fokon is megsemmisítették a hulladékégető építési engedélyét
Az osztrák közigazgatási bíróság után, a napokban az osztrák környezetvédelmi szenátus (Umweltsenat) is hatályon kívül helyezte a Szentgotthárd közelében, a határ osztrák oldalán felépíteni kívánt hulladékégető építési engedélyét – közölte az MTI-vel szerdán Soós Zoltán a PRONAS helyi környezetvédő civil szerveződés elnöke.
Míg az osztrák közigazgatási bíróság határozata a másodfokon kiadott építési engedélyt, ez a döntés most a burgenlandi tartományi kormány által első fokú engedélyt vonta vissza, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a teljes engedélyezési eljárást újra kellene kezdeni, ha a beruházó továbbra sem állna el az eredeti szándékától – mutatott rá.
Három évvel ezelőtt a tartományi kormány által kiadott építési engedély ellen 486 fellebbezést adtak be a környezetvédelmi szenátushoz, ebből 345 érkezett Magyarországról – emlékeztetett Soós Zoltán.
Akit az elsőfokú eljárásban ügyfélként ismertek el, az új eljárásba ismét bekapcsolódhat, újra kifogást emelhet, panaszt tehet, az esetleges újabb engedélyek ellen fellebbezhet. Az osztrák közigazgatási bíróság döntése alapján a korábbiakkal ellentétben ma már ügyfélként vehet részt az eljárásban Szentgotthárd önkormányzata és a Vas Megyei Közgyűlés is – hangsúlyozta Soós Zoltán.
Úgy gondoljuk, most már végre be kell látnia a beruházónak, értelmetlen ezt a halva született ötletet tovább erőltetni – fogalmazott a PRONAS elnöke.
Az osztrák tartományi gázszolgáltató BEGAS egy évi 325 ezer tonna kapacitású, álláspontjuk szerint korszerű technológiájú hulladékégetőt kívánt felépíteni 115 millió eurós beruházással közvetlenül a magyar-osztrák határ mellett. A szemétégető tervezett felépítése ellen osztrák és magyar környezetvédők, Szentgotthárd önkormányzata, az Őrségi Nemzeti Park és magánszemélyek évek óta hevesen tiltakoznak. A döntés felülvizsgálatát visszatérően szorgalmazták az elmúlt években magyar kormány- és ellenzéki pártok is.
forrás: MTI