Rákot okozhat a gyakran használt vegyszerek keveréke

Egy tanulmány alapján 5-ből 1 rákos megbetegedést az önmagukban egyébként biztonságosnak tartott vegyszerek okoznak, amelyek az emberi szervezetben keveredve halálosak. A rákkutatás elsősorban az életmódbeli tényezők hatását vizsgálta eddig, de egy nemzetközi kutatócsoport kijelentette, a vegyszerek hatása is idetartozik.

A biztonságosnak tartott vegyi anyagok az emberi szervezetben halálos egyveleget alkothatnak, rákot okozva, egy jelentés szerint.

A kutatócsoport, amelynek az új-zélandi Dr Linda Gulliver is tagja, nyilvánosságra hozta eredményeit, mely szerint összefüggés lehet az általánosan használt vegyszerek és a rák kialakulása között.

hirdetés

A Carcinogenesis című folyóiratban publikált eredmények szerint a környezetünkben használt vegyszerek az emberi szervezetben egymásra hatnak és megbetegedést okozhatnak. Az otagoi egyetem orvostudományi karán dolgozó Dr Gulliver szerint a Halifax Projekt eredményei alapján “jelentős figyelmet” kell fordítanunk az összefüggések vizsgálatára. 2013-ban a Getting to Know Cancer (Ismerjük meg a rákot) elnevezésű nemzetközi szervezet megalakított egy nagy horderejű munkacsoportot, amely azzal foglalkozott, hogy a rákkutatás elsősorban az örökletes és életmódbeli tényezők hatására korlátozódik. Ez a tanulmány viszont azt bizonyítja, hogy 5-ből 1 rákos megbetegedést olyan környezetből érkező vegyi hatás okoz, amely nem életmódbeli választás kérdése. A vegyszerek rákkeltő hatását szokták vizsgálni, de egyszerre csak egy vegyszerét, szabadon hagyva a kérdést, hogy több vegyszer keveredése okozhat-e rákot.

A 28 országból érkező 174 tudósból álló munkacsoport 85 vegyszer prototípusát vizsgálta meg – amelyek egyenként nem minősülnek rákkeltőnek az emberre nézve- és összevetették a hatásukat egy sor olyan mechanizmussal, amelyek a rák kialakulásában döntőnek bizonyulnak. A kutatók kisebb csoportokban vizsgálták a rák különböző jegyeit és arra jutottak, hogy a vizsgált vegyszerek közül 50 hozható összefüggésbe kulcsfontosságú rákhoz köthető mechanizmusokkal, olyan mennyiségben, amelyeket rutinszerűen használnak a környezetben- írta a theguardian.com.

Az eredmények alátámasztják azt az elképzelést, mely szerint a vegyszerek egymással kölcsönhatásban rákot okozhatnak, annak ellenére, hogy kis mennyiségben és egyenként nem minősülnek rákkeltőnek. William Goodson vezető kutató szerint (aki a San Francisco-i California Pacific Medical Center dolgozója) az egyenkénti vegyszer vizsgálat idejétmúlt és korszerűsíteni kell.
“A hétköznapok során a környezetünkben egy ‘vegyi levesnek’ vagyunk kitéve, így a vegyi keverékek folyamatos hatását kellene inkább vizsgálnunk” állítja.

forrás: greenfo.hu

Vélemény, hozzászólás?