Smaragdfák Kolontáron

Fákat ültettek a vörösiszap kiporzása ellen Kolontáron a Zöld Kolontárért elnevezésű adományozó akció keretében kedden.

Tili Károly, a vörösiszap-katasztrófa sújtotta település független polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár az elmúlt napokban az esős időjárásnak köszönhetően csökkent a porszennyezés az ajkai térségben, hosszú távú segítséget jelent a kedden elültetett, „porvédő falként” funkcionáló smaragdfa-csemetesor. A negyven darab, összesen 300 ezer forint értékű facsemetét a 2010. október 4-én vörösiszappal elöntött Malom utca végén, az ajkai timföldgyár tározóihoz közeli részen ültették el.

képek: pcmm.eu

A tervek szerint a faültetvényt később a falu felé bővítenék, több hektár terület áll a rendelkezésre. Az új kezdeményezéshez várják magánszemélyek, cégek, közösségek csatlakozását; egy-egy ilyen facsemetével segítenének a helyieknek a por elleni harcban – tette hozzá a polgármester.

hirdetés

Steier József, az első adományozó cég, a Sunwo Stratégiai Energia Technológiákat Fejlesztő és Szolgáltató Zrt. vezérigazgatója elmondta: a vörösiszap-katasztrófa második csapását szenvedi el Kolontár és környezete, amikor a vörösiszap-tározókból szálló vörös porfelhő beborít mindent. A mozgalom egy gyorsan növő fával, a kínai császárfa egy fajhibridjével szeretne zöld falat húzni a község határában a tározó és a lakott területek közé. Cél, hogy legalább kéthektárnyi területre tudjanak ilyen smaragdfákat ültetni.

Közlése szerint a fa bruttó kiskereskedelmi ára darabonként 7500 forint, a növény négy hónap alatt több mint két méter magasra nő. Egy hektár ültetvény évente 48 tonna porszennyeződést köt meg, mivel a fa levelei egyfajta porcsapdaként, bioszűrőként működnek. Ismertetése szerint a fajta hibrid energetikai oldalról nagy mennyiségű bioüzemanyag termelése miatt jelentős, míg környezetvédelmi szempontból a magas fotoszintetizáló képességű zöld felületek hordoznak értéket. A hazai őshonos növényeknél tízszer több, mintegy száz tonna szén-dioxid megkötésére képes egy négyéves, egyhektáros smaragdfaerdő, és 75 tonna oxigént termel – tette hozzá. A kezdeményezéshez a www.pcmm.eu oldalon lehet csatlakozni.

Az idén először februárban észleltek nagyobb mennyiségű szálló vörös port Lőrinte-Tósokberénd-Kolontár térségében, emiatt a zöldhatóság mobil mérőállomást helyezett ki a Kolontárhoz tartozó Lőrintepusztán. A hatóságok közlése szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. folyamatosan végzi a IX-es és az iszapömléskor megsérült X-es vörösiszap-tárolók lefedését, nedvesítését, a végrehajtást elrendelő végzésnek megfelelően.

forrás: MTI