Sólyom Airways: nincs befektető, nem fizettek bért

A Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője csütörtök délután közölte a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze – értesült az atv.hu.

Információik szerint Lucsik János közölte a dolgozókkal, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a csütörtökön esedékes szeptemberi bérüket. Elmondta azt is: Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden tájékoztatta, hogy az ománi befektetővel továbbra sem jött létre szerződés.

kép: fundy/indafoto.hu

kép: fundy/indafoto.hu

Az atv.hu úgy tudja, hogy a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait; az összeg mintegy 120 millió forint.

Vágó József csütörtökön reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője lemondott csütörtökön az atv.hu szerint.

hirdetés

A portál úgy tudja, hogy Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket nem érinti.

A Sólyom vezetői nem vesztek össze, mondta Lucsik János, a Sólyom Airways ügyvezető igazgatója az Egyenes beszédben. Megszólalt a kórházban fekvő ügyvezető is, de azt nem tudták megmondani, mikor kapnak pénzt a dolgozók.

kép: fundy/indafoto.hu

kép: fundy/indafoto.hu

A társaság vezérigazgatója október elsején még úgy nyilatkozott, a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól kapott jelzés alapján arra számít, hogy a légitársaság október közepére megkapja az engedélyeket a tevékenység folytatásához, és így még az idén elindulhatnak a járatok.

atv.hu, MTI