Százezrek cserélték le áram- és gázszolgáltatójukat Ausztriában
Több mint kétszázezren váltottak áram- és gázszolgáltatót 2014 első félévében Ausztriában, és ezzel évente közel ötszáz eurót spórolnak háztartásonként. A tömeges váltást a szakhatóságok a piaci verseny erősödésével magyarázzák.
Az idén az első fél évében többen váltottak áram- és gázszolgáltatót, mint 2012-ben és 2013-ban együttvéve – áll az osztrák gazdasági minisztérium és az osztrák árampiacot szabályzó E-Control közös közleményében. Az idei számok szerint a szolgáltatóváltás 155 százalékkal meghaladja a 2013 első félévében zajlott fogyasztói változásokat.

kép: Marcus Hansson
Az osztrák fogyasztóvédelmi egyesület költséghatékony és tudatos fogyasztásra buzdító kampányának pozitív hatását hangsúlyozta közleményében Reinhold Mitterlehner osztrák gazdasági miniszter is, kiemelve, hogy könnyebb és gyorsabb lett a szolgáltatóváltás.
Az E-Control felmérése szerint 2014 első félévében mintegy 158 ezer áramfogyasztó, közülük 126 ezer háztartás váltott áramszolgáltatót, és 47 ezren – ebből 45 ezer háztartás – kerestek új gázszolgáltatót. Áramszolgáltatót a lakossági és ipari ügyfelek 2,6 százaléka, gázszolgáltatót 3,5 százaléka váltott.
Egy háztartás ezzel átlagosan 454 eurót tud megspórolni évente – áll a közleményben.
MTI