Szupergyors fedélzeti töltő autókhoz

Korábban kacsának tartották, de még idén szériaautókba kerülhet a Brusa Bajor Állami díjjal kitüntetett újdonsága, amely hatodára csökkenti az elektromos autók töltési idejét.

A jelenleg elterjedt töltők körülbelül 3,5 kW teljesítményre képesek, ezzel szemben a svájci cég új töltője a 22 kW-ot is eléri. Ennek eredményeképpen a töltési idő is drasztikusan lecsökken. Az NLG6 képes az eddigi hat-nyolcórás töltési időt mindössze egy-két órára csökkenteni, ami ugyan még mindig lényegesen elmarad egy hagyományos autó megtankolásához szükséges időtől, de kétség kívül barátibb, mint az egy műszakot igénylő korábbi megoldások. A Tesla Supercharger nevű újdonsága még ennél is többet ígér, de csak a saját töltőállomásain.

A nagy teljesítményhez persze nem elég a 220 voltos hálózat, 400 voltos, háromfázisú, 32 amperes ipari áramra van szükség, ami Európában számos helyen, sőt lakásban, már most is elérhető. A nagy különbség, hogy nincs szükség nagy teljesítményű, egyenáramú hálózat kiépítésére. További előny, hogy töltés vezérlése az autókba kerül, így megfelelő ipari áram esetén bárhol rendelkezésre állhat a gyorstöltés.

hirdetés

A folyadékhűtéses vezérlő képes a jármű fedélzeti és diagnosztikai rendszerével is kommunikálni. A teljesítmény ellenére a töltés akkumulátor-barát módon történik.

A Brusa szerint az NLG6 egy nagy európai gyártó autóiba kerülnek majd, hogy melyikébe, azt még 2012 végéig elárulják. A svájci cég egy 300 cm3-s, egyhengeres benzinmotorral kiegészített, hatótáv-növelős rendszeren is dolgozik.