Az emberek egyik fele a jelen, a másik fele a jövő problémájának tartja az éghajlatváltozást

Az éghajlatváltozást valós problémának látják az emberek, azonban a megkérdezettek fele úgy véli, hogy ez az elkövetkező ötven év gondja, míg ugyanennyien nyilatkoztak úgy, hogy ennek már most is érzik a hatását – mondta Hidvégi Áron, a Századvég piackutatási igazgatója a cég által készített közvélemény-kutatást ismertetve az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

Tovább olvasom »

Magyarország további 1 milliárd forintot ajánl fel klímvédelemre

Magyarország a korábban jelzett, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezménye alatt működő Zöld klíma alap részére felajánlott egymilliárd forint mellett a párizsi megállapodás sikere érdekében további egymilliárd forint összegű felajánlást tesz a nemzetközi klímafinanszírozás javára – mondta Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) energiaügyért felelős államtitkára kedden az MTI-nek telefonon, aki részt vesz a párizsi konferencián.

Tovább olvasom »

Áder János: elszalaszthatjuk az esélyt az események befolyásolására

Ha felemeljük a szavunkat az éghajlatváltozást okozó környezetszennyezés ellen, arra ösztönözhetjük a párizsi klímacsúcs résztvevőit, hogy ambíciózusabb, elkötelezettebb megállapodást kössenek meg – mondta Áder János köztársasági elnök keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.

Tovább olvasom »
1 2 3 4 5