Több ezer liftet kell felújítani, lecserélni 2020-ig
A felvonók felülvizsgálatát egy tavaly módosított kormányrendelet írja elő a megszigorított biztonságtechnikai előírásokra hivatkozva – számol be a Népszabadság.
A Magyar Felvonó Szövetség elnöke, Apatini Kornél a lapnak elmondta: azokat a lifteket, amelyeket húsz évnél régebben építettek be vagy újítottak fel teljesen, 2020-ban szabványossági felülvizsgálatnak kell alávetni.
A felvonóknak az akkor – tehát öt év múlva – érvényes biztonságtechnikai előírásoknak kell megfelelniük. A szakember szerint az érintett körbe tartozó liftek többsége ennek szinte biztosan nem felel meg, annál is inkább, mert a 2020-ban érvényes, 2018-tól életbe lépő szabályok még a maiaknál is szigorúbbak lesznek.
Az országban lévő mintegy 37 ezer felvonó harmadát 1990 előtt helyezték üzembe, a szakember szerint a ‘százéves’ bérházak és a legidősebb panelházak liftjei lesznek a legkritikusabb helyzetben. Megemlítette: egy új lift beépítése öt-tízmillió forintba kerül, egy régi teljes felújítása, korszerűsítése pedig ennek az összegnek a 20-25 százaléka.
A szakember szerint attól még lehet biztonságos egy lift, hogy nem felel majd meg a legújabb, 2018-as szabványoknak, éppen ezért már kezdeményezték a rendelet módosítását: azt javasolták, legyen elegendő a ma érvényben lévő szabvány.
OPH