Új tűzoltó berendezés: 90% megtakarítás

A megszokott oltóanyag- és vízmennyiség egytizedével működő, Németországból érkezett tűzoltó berendezést mutattak be a Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület rendezvényén pénteken – tájékoztatta az egyesület elnöke az MTI-t.

Bodnár Ferenc elmondta, hogy a pilisszentiváni ünnepség apropója két önerőből épített garázsuk átadása, illetve a német testvértelepülés, Marktleugast tűzoltó főnöke által adományozott feszítő-vágó berendezés átvétele volt, de egy különleges bemutatóra is sor került.

hirdetés

kép: Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület, facebook

Az egyesületi tagokat és a környező települések önkénteseit egy német vállalkozó ismertette meg azzal a berendezéssel, amelynek lényege, hogy a megszokotthoz képest csupán egytizednyi vizet és oltóanyagot használ fel, mégis nagyon hatékony.

A bemutatót megtekintette Varga Ferenc tűzoltó ezredes, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is – tette hozzá az elnök, aki szerint egyelőre nem tudni, Magyarországon is bevezetik-e az új technológiát. A 70 tagú Pilisszentiváni Polgárőrség és Tűzoltó Egyesület, amelyben 24 tűzoltó dolgozik, évek óta hat településen vesz részt mentő- és tűzoltó beavatkozásokban – mondta Bodnár Ferenc.

Vélemény, hozzászólás?