Újabb közműcégeket vásárol és szociális tűzifát oszt a kormány
Hat-hét nagyon komoly, korábban privatizált közműcég visszavásárlásáról, állami kézbe vételéről is tárgyal a kormány – ezt mondta ma reggel a Magyar Rádióban Orbán Viktor. A miniszterelnök közölte, eddig is vásároltak már vissza közműveket és újabb tervek is vannak, így jó esetben néhány év múlva közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatási rendszer alakulhat ki. A miniszterelnök azt is elmondta, hogy a rezsicsökkentés következő állomása a gazdasági szféra lehet.
Mint mondta, jövő tavasszal kerülhet a parlament elé a közműszolgáltatások nonprofittá alakításáról szóló törvényjavaslat, amelyet akár még a választás előtt elfogadhatnak a képviselők. A kormányfő szerint a készülő törvény a rezsicsökkentésnél is nagyobb vitákat fog kiváltani a nemzetközi térben.
Orbán Viktor közölte azt is, télen is biztosítanak majd szociális tűzifát a piaci ár alatt, az önkormányzatokon keresztül. Az ezt szolgáló költségvetési keretet idén megkétszerezték, így mintegy kétmilliárd forint értékű szociális tűzifát fognak szétosztani.
A rezsicsökkentés januárban megindult, júliusban folytatódott, most pedig egy újabb forduló következik, benne a szénnel és a tűzifával. Utóbbinak már van előzménye, a tavaly megindított szociális tűzifarendszer, amely idén is folytatódik: zömében állami erdőkből a tavalyinál kétszer több pénzért mindegy 2 milliárd forint értékű tüzelőt osztanak majd szét az önkormányzatokon belül’ – mondta Orbán Viktor.
OrientPress Hírügynökség