Zöldövezetből a nagyvárosba vágynak a fiatalok

Nemrég még a zöldövezetben akartak lakni a németek. Egy ideje ellenkező irányú vándorlás indult el a fiatalok között, emiatt az egekbe szökött a lakbér, illetve az ingatlanok ára a nagyvárosokban.

Az ezredforduló idején a munkakezdő nemzedék elsöprő többsége azon törte a fejét, hogy miként költözhetne a városok körüli zöldövezetbe, vagy keresett lakást a közeli falvakban, ahonnan viszonylag rövid idő alatt elérhette munkahelyét. Ez jórészt abból fakadt, hogy úrrá lett rajtuk a jó levegő, illetve a vidéki élet iránti vágy.

A folyamat azonban egy ideje nemcsak megtorpant, hanem erősen visszájára is fordult. Mint a nemzetközi viszonylatban komoly tekintélynek örvendő bécsi népességkutató intézet legújabb tanulmány kimutatta, jelenleg Németországban a lakosság már csaknem 16 és fél százaléka él a 14 nagyvárosban, 2030-ra pedig ez az arány megközelíti a 20 százalékot.

hirdetés

Ez egyrészt a tanulási, más részt pedig az elhelyezkedési lehetőségekkel függ össze, de komoly szerepet játszik az infrastruktúra kedvező alakulása is, mert egyre több olyan kínálat adódik a nagyvárosok központjaiban, amelyek mind a családosok, mind pedig az egyedül élők számára komoly vonzerőt jelentenek.

Residenz - München. kép:  digital cat

Residenz – München. kép: digital cat

A bécsi kutatóintézet jelentés szerint a Németországban tapasztalt tendencia nagyjából megegyezik az Egyesült Államokban,Ausztráliában vagy Franciaországban megindult folyamattal, alapvető különbség azonban, hogy német földön a környező nagyvárosok jelentik a fiatal lakáskeresők célpontját, tehát például Észak-Rajna-Vesztfáliában inkább Köln vagy Düsseldorf, Bajorországban pedig München jelent vonzerőt a távoli Berlinnel, vagy Hamburggal szemben, ahová viszont a főváros környékiek, illetve a schleswig-holsteiniek igyekeznek beköltözni.

Az érem árnyoldala az ingatlanárak, valamint a lakbérek folyamatos emelkedése. Münchenben például jelenleg szerencsésnek mondhatja magát, aki a belvárosban ezer euró alatt talál magának egy kétszobás lakást.
Vincze András, München inforadio.hu