25%-kal nőhet a napelemes piac – a világ többi részén

Megjelentek az idei elemzések a világ napelemes piacairól 2015-re vonatkozóan, és bár sajnos Magyarországot egyikben sem említik, de itthon is érdemes lehet ismerni a nemzetközi trendeket.

Az IHS előrejelzése szerint idén 53 GW és 57 GW között lesz az új telepített napelemek kapacitása, ami 16-25% közötti növekedést jelent 2014-hez képest. Nagyobb befektetési cégek és bankok is szoktak saját előrejelzést készíteni, és ők is hasonló számokat várnak.

Így a 2009-es válság utáni megtorpanás óta folyamatosan és dinamikusan tudott nőni a napelemes piac a világban. Külön érdemes kiemelni, hogy már hosszú évek óta nem csak európai támogatások mozgatják a piacot (mert sokszor még mindig ezt lehet hallani, akár energetikáért felelős politikusok szájából is). Sőt, az európai napelemes telepítések súlya egyre kisebb a világpiacon, ahogy az alábbi grafikonon ez látszik, az EU telepítések a felső kékek és sárga az alábbi ábrán:

Napelemek telepítése 2014

(forrás)

hirdetés

A legtöbb napelemet 2015-ben Kína, Japán és az USA fogja telepíteni a várakozások szerint, míg a legnagyobb növekedést India, Kína és az USA fogja felmutatni az előző évhez képest. Jelentős növekedés várható Dél-Amerikában, ott az egyik legnagyobbat Chilében várják, de Dél-Afrika és a Fülöp-szigetek is komoly fejlődést mutathat fel. Tehát szó sincs róla, hogy a napelemes kiépítések ma már csak a „gazdag” európai országok játékszerei, hiszen legdinamikusabb növekedést a fejlődő országok napelem-telepítései hozzák.

Európában a napfényes Nagy-Britanniában várható idén a legtöbb napelem telepítés, de komoly növekedésre sehol se számíthatunk az EU-ban, inkább csak az elmúlt évekhez hasonló, vagy néhol (pl. Németországban) kevesebb új kiépítés várható.

Technológiai és gyártói szinten még néhány érdekesebb várakozás:

  • a monokristályos technológiák újra növekedés elé nézhetnek, a 2014-es 24%-os arányuk idén 27% nőhet a szakmai előrejelzések szerint
  • egyre kisebb rendszerekből épül egyre több a világban, míg a korábban jellemző, MW-os erőművek piaca visszaszorulóban van
  • a három-fázisú inverterek aránya nagyon dinamikusan nő, 31%-kal nőhet eladásuk 2014-hez képest
  • California lesz a leginkább „benapelemezett” hely a világon, az áramtermelésükben 10%-ot is elérheti a PV aránya, leelőzve Németországot és Olaszországot
  • a Top10 napelem gyártók tovább növelik részesedését a világpiacon: a tavalyi 34%-ról 45%-ra nőhet piaci arányuk az IHS szerint. Érdekesség még, hogy már január végén azt jelezte a Trina, Yingli, Canadian Solar és top 10 többi tagja, hogy már előre eladták a 2015. első negyedévi gyártásukat.

forrás: napelemek.blog.hu