50 méter rézcsövet tépett ki az iskola falából négy tinédzser

Három óra alatt fogták el a rendőrök azt a két fiatalt, aki a tiszabői iskola fűtési rendszerének megrongálásával és lopással gyanúsítanak – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Az oktatási intézmény egyik dolgozója hétfő reggel tett bejelentést a törökszentmiklósi rendőrkapitányság ügyeletén – közölte Veres Éva. Ismeretlen tettesek az épület folyosóján futó, rézből készült fűtéscsöveket 50 méter hosszan kiszaggatták a falból és magukkal vitték.

hirdetés

illusztráció. kép: Asawa91/indafoto.hu

Négyen kerültek a rendőrök látókörébe, közülük kettőt Törökszentmiklóson fogtak el. A 17 és 18 éves tiszabői fiatalok éppen az egyik színesfémtelepen próbálták értékesíteni az általuk zsákmányolt és időközben feldarabolt csöveket, amelyeket menetrend szerinti buszon utazva, szatyorban vittek a kereskedéshez.

Két társukat még keresik a rendőrök – tette hozzá a szóvivő. Jelezte, hogy a kár a becslések szerint a rongálással együtt több százezer forintos.