A finnek első úszó faluja

A klímaváltozás következtében a víz egyre nagyobb területeket hasít ki a szárazföldből. Többször írtunk már vízre költözős elképzelésekről, melyeknek elsősorban a hollandok az ötletgazdái, most azonban a finnek is nekidurálták magukat, bár egyelőre még csak kicsiben. A helyszín Pori, a nyugati partvidéken, amely most már nemcsak jazz fesztiváljáról és strandjairól híres, de itt épül Finnország első úszó faluja is.

Finn úszó falu

A vizes megoldásokra specializálódott Marinetek Group és a tanácsadásban, kivitelezésben jártas Sito tervei alapján 16 könnyűszerkezetű házat húznak fel, kettő már el is készült.

Finn úszó falu-2

A leginkább az északi csónakházakra emlékeztető épületeket (faszerkezet, fekete sátortető) úgy alakítják ki, hogy ellenálljanak az extrém időjárási viszonyoknak (szél, eső, hó). Mindegyik energiatakarékos technológiával működik majd (hővisszanyerő és napelemes rendszerek). A projekt LEED minősítésre hajt.

hirdetés

Finn úszó falu-1

A házak 52-93 m² nagyságúak lesznek és előre gyártott elemekből a helyszínen állítják össze őket.

Finn úszó falu-3

Az alapot egy erős, szilárd ponton képezi majd, melyet lehorgonyoznak a tengerfenékre. A helyi víz-és szennyvíz rendszerhez saját szivattyúkkal csatlakoznak.

Finn úszó falu-4

Finn úszó falu-5

forrás: vizpartifejlesztesek.blog.hu

Vélemény, hozzászólás?