Aszfaltszaggató hibridek jönnek
Bob Lutz, a Chevrolet Volt megálmodója, 2010-ben alapította az elektromos meghajtásokkal foglalkozó VIA Motors céget, amely a Detroiti Autószalonon egy 800 lóerős hibrid pickuppal jelentkezett.
Autógyártással nem foglalkozik a VIA Motors, csak pickup és szabadidő-autókat vásárol a General Motorstól, majd kicseréli az eredeti erőforrásukat és külsőleg is átdolgozza a donorokat. Az autók a VIA saját fejlesztésű villanymotorja által lendülnek mozgásba, míg a belső égésű motorok (4,3 literes V6 illetve 5,3 literes V8) csak az áram termelésére szolgálnak. A VR-300-as elektromotor 400 lóerő leadására képes, amelyből a Presidential SUV egyet, a képeken látható X-Truck pickup kettőt kapott, utóbbinak így több mint 800 lóerőre emelkedett a teljesítménye. Az autók 65 kilométert tehetnek meg árammal, ha az akkumulátor töltöttsége 20 százalék alá esik, bekapcsol a benzinmotor generátor, amely további 600 km megtételét teszi lehetővé.
Az hibrideket a tervek szerint 2014-től lehet megvásárolni, Amerikában. Kétszer annyiba fognak kerülni, mint az alapul szolgáló GM-modellek, de Lutz szerint a teljes életciklusukat tekintve így is olcsóbb lesz a fenntartásuk az elektromos üzemmód miatt. Lutz szerint az X-Truck nyomatéka felveszi a versenyt az óriáskerekű show-autókéval, miközben a fogyasztása csak annyi, mint egy Toyota Priusnak.
teljes cikk: origo.hu