Az elsüllyedt Holland-sziget nyomában
Az 1850-es évektől lakott, halászcsaládok közösségeként is ismert Holland-szigetet 2010-ben végleg elnyelte a víz. Hiába próbálták megmenteni, hetven család élettörténete, a szigeten eltemetett lakók maradványai mind odavesztek. És más szigetek is erre a sorsra juthatnak Dorchester megyében (Maryland, USA), hiszen területének mintegy 43%-a víz, amely egyre nagyobb területet rabol el a szárazföldtől.
A sziget nevét egy 17. századi gyarmatosítóról, Daniel Hollandról kapta, aki megvásárolta a terület tulajdonjogát Dorchester megye sheriffjétől.
Az adásvétel utáni kétszáz év nagyjából eseménytelenül és lakatlanul telt a szigeten, az első családok csak az 1850-es években jelentek meg, akik azonban hamar virágzó közösséget hoztak létre. Az elkövetkezendő harminc évben mintegy hetven család telepedett le, többek között boltok, posta, iskola, táncklub is szolgálta a kényelmüket, volt baseball csapatuk is. Halászatból éltek, osztrigával és rákkal kereskedtek.
Önellátóak voltak és felkészültek a télre is, amikor a lakóhelyük megközelíthetetlen volt.
1914-ben kezdődtek a gondok. A Chesapeake-öböl sokkal inkább iszapos, mint sziklás, így sokkal kevésbé tudott ellenállni az eróziónak. Sziklás talapzat hiányában a sziget az évezredek alatt lassan süllyedni kezdett, az olvadó jégsapkák okozta vízszintemelkedés következtében pedig tovább erodálódott.
A szigetlakók eleinte kőfalak építésével próbálták megakadályozni a víz behatolását, de kudarcot vallottak. A legtöbben végleg elhagyták a szigetet, az összes mozdítható vagyontárgyukkal együtt, üresen hagyva a házakat, melyek folyamatosan süllyedtek el. De voltak olyanok is, akik lécenként hordták át házaikat a szárazföldre. Az utolsó lakó 1922-ben költözött el, amikor egy trópusi vihar végképp lakhatatlanná tette a szigetet.
Az utolsó lakos elköltözése után a szigetet évtizedekre elfelejtették. Aztán jött a gyermekkorát a szigeten töltő Stephen L. White, aki 70.000 dollárért megvásárolta egykori lakóhelyét és létrehozta 1995-ben a The Holland Island Preservation Foundation-t.
Az alapítvány egyrészt azt szerette volna megakadályozni, hogy a sziget elsüllyedjen, másfelől a gazdag növény- és állatvilág megóvását tűzte ki célul. White 15 éven keresztül pénzt, energiát és időt nem kímélve harcolt a sziget megmentéséért, amelyben csak kis sikereket tudott elérni.
Töltéseket, gátakat épített, illetve 20 tonna sziklát szállíttatott a területre. Az utolsó megmaradt háznál elsüllyesztett egy bárkát, hogy megtörje a hullámokat, eredménytelenül. Hiába költött 150.000 dollárt védekezésre, 15 éves tulajdonlása alatt mégis mintegy 20 hektárral zsugorodott a terület.
A sziget sorsa nemcsak White, hanem kormányzati tisztviselők figyelmét is felkeltette, akik azonban több okból is hezitáltak. Az erózió elleni küzdelem ugyanis rengeteg pénzt emészt fel, és a korábbi hasonló erőfeszítések a pénzt vitték, de sikereket nem igazán hoztak.
Aztán a 2008-ban beütött gazdasági válság után már nem a sziget megmentésére helyezték a hangsúlyt.
Harmadrészt pedig, ha már óriásiak a kiadások, akkor célszerű lett volna a Chesapeake-öböl többi szigetére is kiterjeszteni a védelmet, amelyeknek nagy része azonban magántulajdonban volt és így közpénzt nem lehetett lehívni.
Még a 2000-es évek elején Maryland kormányzója munkacsoportot hozott létre, melynek feladata a Chesapeake-öböl helyzetének feltérképezése volt. A testület megállapította, hogy évente 260 hektárnyi terület kerül víz alá, Dorchester megyéje pedig az összes veszteség 50%-át szenvedi el. Érdemi lépések azonban nem történtek.
2010-ben Steven L. White megbetegedett és eladta a szigetet a helyi Concorde befektetőcégnek. A cég kiküldött egy fotóst, hogy dokumentálja az akkori állapotokat, és mint végül kiderül, ezek a fotók az utolsók, melyek az egykori településről készültek. 2010-től nincs többé Holland sziget és sok szomszédos sziget juthat ugyanerre a sorsra.
forrás és teljes cikk: vizpartifejlesztesek.blog.hu