Húszszorosára nőtt a háztartási méretű kiserőművek kapacitása

Ugrásszerűen megnőtt a háztartási méretű kiserőművek száma és összes beépített teljesítménye az utóbbi két évben. Legtöbb esetben megújuló energiaforrásból helyben megtermelt és általában helyben felhasznált energiáról van szó. Az így csökkenthető hálózati veszteség mérsékli a villamosenergia-ellátás költségeit.

Tovább olvasom »

Felfaljuk fizetésünk harmadát

A kilencvenes évek közepén a hazai háztartások nagyjából egyharmadnyi fizetést áldoztak élelemre, és ez a mutatószám mára sem változott sokat, mely jól mutatja, hogy a fogyasztás szerkezetváltása, ami egyben a gazdaság modernizációját is jelenti, lassan halad előre. Ennek eredményeként mára harmadannyi időt töltünk hipermarketekben, mint tíz éve, és fogyasztási szokásaink megváltozása már minden ágazatra jelentős hatással van, így a turisztikai […]

Tovább olvasom »

Még nyolc év a romániai palagáztermelésig

Romániában csak 2021 után kezdődhet el az állami nem-hagyományos gáztermelés, mivel jelenleg a Petrom a hagyományos technológiát járatja csúcsra a termeléscsökkentés kivédésére. A következő években profitnövelés és kutatás következik, hogy aztán biztos háttérrel vághasson bele a cég a palagáztermelésbe, amely jó alapot szolgáltathat a román gazdaságnak.

Tovább olvasom »

Szinte biztos, hogy az ember okozza a felmelegedést

Csaknem teljes, legalább 95 százalékos bizonyossággal állítható, hogy a hőmérséklet emelkedését az elmúlt évtizedekben főképp emberi tevékenység okozza – áll az ENSZ klímajelentésének tervezetében, amely egyúttal arra is figyelmeztet, hogy ha továbbra is ellenőrizetlenül nő a üvegházgáz-kibocsátás, akkor a tengerszint az évszázad végére akár több mint 91 centiméterrel is növekedhet.

Tovább olvasom »

Tévedés volt a napelemvita?

Téves adatokon alapulhat az EU-Kína közötti napelem gyártással kapcsolatos vita. Az Európai Bizottság ugyanis újra átvizsgálja az Europressedienst német cég által szolgáltatott adatokat, amely alapján Brüsszel egy lehetséges minimál ár meghatározását, illetve büntetővámot helyezett kilátásba a Kínából érkező napelemekre azok túlzottan alacsony dömpingára miatt.

Tovább olvasom »
1 141 142 143 144 145 245