Decembertől kezdik építeni a Déli-Áramlatot

Decemberben meg kell kezdeni a Déli-Áramlat Fekete-tengeri szakaszán a gázvezeték lefektetését – közölte Vlagyimir Putyin csütörtökön. Az orosz államfő Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérével folytatott megbeszélés után jelentette be

Az orosz államfő Alekszej Millerrel, a Gazprom vezérével folytatott megbeszélése után jelentette be, a korábbiaknál némileg gyorsabb ütemtervet. Az eredeti elképzelések szerint 2013 elején kezdték volna a Déli Áramlat gázvezeték építését, amely a Fekete-tenger körzetéből Törökországon át Európába szállít majd földgázt.

A Déli Áramlat gázvezeték célja az Oroszországból Európa felé irányuló földgázszállítási útvonalak diverzifikálása, azaz Ukrajna megkerülése.

A Gazprom vezérigazgatója arról számolt be Putyinnak, hogy a fekete-tengeri szakasz megépítésének előkészületei a menetrendnek megfelelően folynak. Miller szerint biztosan időben elkezdik a csővezeték lefektetését.

Orosz számítások szerint a 63 milliárd köbméter éves kapacitású vezeték megépítésének a költsége fele részben rájuk hárul. A 2 ezer kilométeres szárazföldi szakasz kivitelezési költsége 6,5 milliárd euróba, a tenger alatti 925 kilométeres hosszúságú rész mintegy 10 milliárd euróba kerül.

hirdetés

A Magyarországon is áthaladó Déli Áramlat gázvezeték részvényesi szerződését szeptemberben írta alá a Gazprom, az olasz ENI,a francia EDF és a német BASF/Wintershall. Ennek értelmében a projektben 50 százalékban a Gazprom, 20 százalékban az ENI és 15-15 százalékban a francia GDF és a német BASF-Wintershall a tulajdonos.

Alekszej Miller, a Gazprom vezérigazgatója  kedden Budapesten tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnökkel is. A Gazprom internetes oldalán számolt be a megbeszélésről, amelyen szó volt a Déli-Áramlat országos jelentőségűvé emeléséről is.

Orbán Viktor kormányfő és Alekszej Miller hangsúlyozta, hogy rendkívül időszerű és fontos a Déli Áramlat elkészítése, ami megfelel mindkét ország és az egész európai régió stratégiai érdekeinek – áll a Gazprom tájékoztatójában.

Orbán 2007-ben még úgy nyilatkozott, hogy „nem akarunk a Gazprom legvidám barakkja lenni”, majd 2008-ban a Fidesz rendkívüli parlamenti ülést akart összehívatni, amikor Gyurcsány Ferenc váratlanul megegyezett a Déli Áramlat megépítéséről Moszkvában.

A kormányváltás után aztán a Fidesz megerősítette, hogy Magyarország elkötelezett a gázvezeték magyarországi szakaszának megépítése és a projekt közeljövőbeli tényleges megkezdése mellett is.

forrás: MTI/index.hu