Drótkötél fogta meg az elszabadult BKV-hajót

BKV egyik menetrend szerinti kishajója csütörtök délután, számolt be róla az iho.hu. Tudósítása szerint a 12-es járaton közlekedő Hunnia a Boráros téri indulás után valamilyen műszaki hiba, feltehetőleg az irányváltó szétakadása miatt kormányképtelenné vált. A hajó elkezdett sodródni, mivel a horgony ledobása sem sikerült.

A Duna hullámaira bízott Hunnia végül a Petőfi híd alatti egyik pontonnak koccant, és annak kötélzetében akadt meg. Ekkor már sikerült horgonyt vetni. Az ütközés során a hajóban csak kisebb károk keletkeztek, a hajó a tatjával ütközött a pontonnak. Az eset során személyi sérülés nem történt.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A Hunnián rekedt utasokat negyed órán át egyáltalán nem tájékoztatták a továbbiakról, csupán a kapitány veszekedett matrózával. A fél órás várakozás után érkező másik kishajóra pedig csak nagyjából az utasok fele fért el. A többieket csak újabb fél óra elteltével vette fel a BKV másik hajója, a Lágymányos.

hirdetés

Olvasónk beszámolója szerint integetésükre ugyan odajött a vízirendőrség egyik egysége is, ám a kapitánnyal folytatott rövid diskurzus után tovább álltak. Ennek fényében különösen furcsa, hogy a hajóbalesetek ügyében illetékes szerveknél, így a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányságon – csakúgy, mint a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon – csak az iho munkatársától értesültek az esetről, melyet egyébként a Közlekedésbiztonsági Szervezet ügyeletére sem jelentettek az érintettek.

A BKV az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a szakemberek vizsgálata szerint a gépházban lévő egy, az irányváltó működéséhez nélkülözhetetlen levegőcső tönkrement, emiatt a hajó mozgásképtelenné vált, aminek következtében a Mahart tulajdonában lévő, Petőfi híd alatti ponton acél tartóköteléhez sodródott. A műszaki hiba észlelésekor a matróz lehorgonyzott, így a hajót biztonságosan rögzítette.

MTI Fotó: Máthé Zoltán

A kapitány azonnal tájékoztatta a vízirendészetet, ezzel párhuzamosan a műszaki szakemberek is néhány percen belül a helyszínre értek, majd a hajón tartózkodó utasokat kiszállították a partra. A vízirendészet jegyzőkönyvet vett fel az esetről, de mivel személyi sérülés nem történt, anyagi kár nem keletkezett, az esetet lezárták. A levegőcsövet rövid idő alatt kicserélték, ezután a hajó ismét forgalomba állt, és üzemzárásig hiba nélkül közlekedett – ismerteti a társaság.