Egy kisvárosnyi ember hal meg naponta a szmogtól Kínában

Naponta négyezer embert öl meg a szennyezett levegő Kínában – állapították meg amerikai kutatók a hongkongi South China Morning Post című napilap pénteki számában ismertetett tanulmányban.

A kaliforniai Berkeley egyetem fizikusai szerint a világ legnépesebb országában hat lakosból egy idő előtti elhalálozásáért a rossz levegő a felelős. Számításaik szerint évente 1,6 millió kínai hal meg szív-, illetve tüdőbetegségekben, valamint agyvérzésben, és ezekben bizonyítottan nagy szerepe van a szmognak, a levegőben található finom porszennyeződésnek.

Korábbi tanulmányok ugyancsak 1-2 millió körülire becsülték a légszennyezés közvetett áldozatainak számát Kínában, de ez az első tanulmány, amely a legfrissebb levegőminőségi adatok felhasználásával készült. Az eredetileg a PLOS One című lapban publikált jelentés készítői a valós adatok elemzése mellett számítógépes modellezéssel jutottak a következtetésekre.

Megállapításaik szerint az 1,3 milliárd fős kínai népesség 38 százaléka él olyan térségekben, ahol az átlagos levegőminőség hosszú ideje az Egyesült Államok környezetvédelmi hatóságának szabványa szerinti “egészségtelen” kategóriába esik. Az egyik legsúlyosabban érintett régió a fővárostól délnyugatra eső terület.

hirdetés

A kutatók a kínai adatokat összevetették az amerikaiakkal és arra a megállapításra jutottak, hogy csaknem minden Kínában élő ember kénytelen rosszabb levegőt szívni, mint a legszennyezettebb levegőjű egyesült államokbeli város, a californiai Madera lakói.

A dokumentum szerzői a kínai helyzetért elsősorban a szenet okolják, függetlenül attól, hogy azt gőzerőművekben elektromos energiatermeléséhez, vagy fűtéshez használják fel. Emlékeztetnek arra, hogy a helyzet télen a legrosszabb, amikor a szálló por az időjárási körülmények következtében a földfelszín közeli levegőrétegben koncentrálódik.

A 74 legnagyobb kínai város közül tavaly mindössze nyolc teljesítette a központi levegőminőségi normákat, a többinél a mért értékek mindenütt meghaladták az egészségügyi határértéket. A legszennyezettebb tartomány továbbra is a Pekinget övező, nehéziparáról híres Hopej, ahol 2014-ben 8 ezer széntüzelésű gyárat zártak be.

A Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet idei jelentése szerint az év eső felében a városok többségében javultak a levegőminőséget kifejező mutatók, különösen a PM2,5, vagyis az egy köbméter levegőben mért 2,5 mikron, vagy annál kisebb átmérőjű finom porszemcsék mutatója. Ebben átlagosan 16 százalékos csökkenést mértek. Azt is megállapították, hogy tavaly mérséklődött az országban a szénfelhasználás.

MTI

 

Kapcsolódó cikkek
Eltűnt a kínai videomegosztókról a rekordnézettségű szmogdokumentumfilm

Alig egy hetet "élt" az interneten az a kínai szmogdokumentumfilm, amelyre a videomegosztókról történő eltüntetéséig csaknem 200 millióan voltak kíváncsiak Elolvasom

Pekingnek elege lett a szmogból, nagyon odacsapna az autóknak

Peking arra készül, hogy bevezesse az autók és egyéb gépjárművek károsanyag-kibocsátására vonatkozó legszigorúbb szabványt a világon - közölte a kínai Elolvasom

Újabb környezetvédelmi szigorítások Pekingben

Peking dugódíj bevezetésére készül, a központi kormány pedig a jövőben kártérítések megfizetésére fogja kötelezni a környezetet szennyező vállalkozásokat és magánszemélyeket Elolvasom

Minden idők legdurvább szmogriadója Pekingben!

Először jelentették be Pekingben a szmogriadó legmagasabb szintű, vörös riasztását hétfőn, helyi idő szerint az esti órákban, ami többek között Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?