Egy óra alatt ezren jelentkeztek Bubi-tesztelőnek!

A BKK a MOL Bubi nyilvános próbaüzemére 1000 tesztelőt keresett, hogy a belső után nyílt üzemben is megmérettesse az új kerékpáros közösségi közlekedési rendszerét. Regisztrálni július 14-én, hétfőn 16 órától lehetett. Az érdeklődés olyan nagy volt a MOL Bubi iránt, hogy az 1000 fős keret egy óra alatt betelt.

A július 17-én, csütörtökön induló – tervezetten kéthetes – nyílt próbaüzem a kerékpárok és a rendszer működését „járatja be”, hogy még feltárja az esetleges javítanivalókat, és értékes tapasztalatokkal szolgáljon a MOL Bubit rövidesen éles üzemben használó ügyfeleinknek.

kép: anna schwelung/indafoto.hu

kép: anna schwelung/indafoto.hu

A nyilvános próbaüzemre július 14-én regisztrálhattak az érdeklődők a molbubi.bkk.hu honlapon, akiknek ezt követően szerződést is kell kötniük személyesen a BKK ügyfélközpontjaiban, a weblapon előre foglalt időpontban. Az ezer jelentkező féléves MOL Bubi bérletet kap, ha a kéthetes nyílt próbaüzem ideje alatt legalább 10 alkalommal használja a rendszert, majd kitölti az elégedettségi kérdőívet honlapunkon.

A strapabíró, GPS-szel ellátott háromsebességes, Csepel gyártmányú biciklik nem lesznek már teljesen ismeretlenek az érdeklődők számára: a budapestiek első alkalommal a februári Bringaexpón próbálhatták ki a MOL Bubi almazöld kerékpárjait és gyűjtőállomásait. Azóta pedig városszerte a MOL Bubi hétvégeken ismerkedhettek meg velük. A rendszer integrációját a T-Systems Magyarország Zrt. végzi. Az informatikai cég biztosítja az adatkommunikációt és a speciális szoftvermegoldások integrációját, a főbb rendszerelemeket pedig alvállalkozóként a német Nextbike GmbH – mint számos más nagyváros hasonló rendszerének fejlesztője – szállította.

hirdetés

A MOL Bubi a közösségi közlekedés új formája, nem klasszikus kerékpárkölcsönző: a közbringa az egyéni közlekedés szabadságát ötvözi a közösségi közlekedés előnyeivel. A rendszer névadó szponzora a MOL, mely így jelentős, százmillió forintos nagyságrendben hozzájárul az üzemeltetés költségeihez. A MOL célja a környezetbarát közlekedés támogatása, a kerékpáros közlekedés népszerűsítése.

A rövidesen élesben kipróbálható, kezelő nélküli dokkolókkal működő rendszer télen-nyáron napi 24 órában a bringázók rendelkezésére áll majd. A 76 gyűjtőállomás helyét a BKK jelölte ki a budapestiek és a Magyar Kerékpárosklub véleményének figyelembevételével, és a rendszer később könnyen bővíthető újabb állomásokkal. A gyűjtőállomásokat, amelyek 300-500 méterenként találhatók, a belvárosban lehet elérni. A rendszeres felhasználók éves/féléves bérlettel kerekezhetnek majd, de a kerékpárok természetesen alkalomszerűen is használhatók 24 órás, 72 órás vagy hetijeggyel. A termináloknál, a rendszer honlapján, sőt okostelefonon is lehetőség lesz a bankkártyával történő díjfizetésre. A gyűjtőállomások teljes listája és térképe a molbubi.bkk.hu oldalon elérhető.

kép: Obi van Kitobi/indafoto.hu

kép: Obi van Kitobi/indafoto.hu

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztés több mint egymilliárd forintba kerül. A „Budapesti Kerékpáros Közösségi Közlekedési Rendszer kialakítása” c. projektet az EU Regionális Fejlesztési Alapja az Új Széchenyi Tervből támogatja. A rendszer kialakításának költsége nettó 899.000.732 forint, melynek 85 százaléka EU-s támogatás, az önrészt pedig a Fővárosi Önkormányzat nyújtja a BKK-nak. A rendszer üzemeltetését fő szponzorként a MOL támogatja.

BKK