Gáztároló szuperanyag

Az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói világrekordot döntöttek meg azzal a két szintetikus porózus anyaggal, amelyek fajlagos felülete minden eddiginél nagyobb; a most létrehozott kristály 1 grammjának teljes belső felülete másfél futballpályát tesz ki – számolt be róla a ScienceDaily című ismeretterjesztő portál.

A NU-109 és NU-110 jelű anyagok fémorganikus vázak. Ezek az igen porózus kristályos vázszerkezetek nagy mennyiségben képesek magukba zárni gázokat és folyadékokat, ezért gáztárolóként és katalizátorként is nagy jövőt jósolnak ezeknek.

Fémorganikus vázakkal már évek óta kísérleteznek a kutatók abban a reményben, hogy alkalmasak lesznek különböző gázok csapdába ejtésére. Ezekben a szerkezetekben egy központi fématomot hosszabb, széntartalmú szerves láncok vesznek körül, így végül lyukacsos vázat alkotnak.

hirdetés

kép: courtesy of Northwestern University

Omar Farha kémikus és kutatócsoportja a Journal of the American Chemical Society című szakfolyóiratban ismertette a rendkívüli tulajdonságú két anyagot. A rekord porózusság számszerűen 7 ezer négyzetmétert jelent grammonként, vagyis az új anyag 1 kilogrammjának teljes belső felülete 7 négyzetkilométert fedne be kiterítve.

Ilyen nagy fajlagos felületet általában azért nem tudnak elérni a szakemberek, mert az oldószer molekulái az anyag pórusaiban “fogságban” maradnak, amikor pedig melegítéssel próbálják kiűzni őket, akkor az anyag szerkezete is károsodik. A weinbergi kísérletben azonban szén-dioxiddal végzett aktivációs technikát alkalmaztak, amely gyengéden távolította el a visszamaradt oldószert a pórusokból, így azok sértetlenek maradtak.

MTI

Vélemény, hozzászólás?