Gyilkos energia: a cukor a felelős minden századik halálesetért

Gondolja meg kétszer, hogy mit iszik! A Harvard Egyetem kutató által végzett tanulmány szerint ugyanis minden századik halálesetet az elfogyasztott cukor okoz – írja a Harvard Egyetem honlapján. Az édes üdítőitalok fogyasztása emellett világszerte 180 ezer túlsúlyos esettel van összefüggésben.
kép: itaka/indafoto.hu

kép: itaka/indafoto.hu

Három felnőttből kettő és három gyerekből egy elhízott az Egyesült Államokban, s az állam rengeteg pénzt költ el az obesitassal kapcsolatos betegségek kezelésére. Az elhízási járványhoz pedig nagyban hozzájárul a cukros italok növekvő fogyasztása. Így általában folyadékkal sok kalóriát visznek be a szervezetbe, viszont ezt nem kompenzálják kevesebb evéssel.

hirdetés

Átlagosan naponta 250-300 kalóriát visznek be a szervezetbe mind a felnőttek, mind a gyerekek csak üdítőitallal, s ez a tendencia az elmúlt évtizedekben fokozatosan emelkedett. A cukros italok pedig növeli az elhízás, a diabétesz, a szívbetegségek és a köszvény kialakulásának kockázatát.

Azoknál, akik rendszeresen fogyasztanak cukros italokat, 26 százalékkal megnő a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik csak nagyon ritkán isznak ilyen üdítőitalokat.

A tanulmány, amelynek keretében húsz éven keresztül megfigyeltek mintegy 40 ezer résztvevőt, megállapították, hogy a naponta fogyasztott cukros üdítőital 20 százalékkal megnöveli a szívroham kialakulásának kockázatát.

OrientPress Hírügynökség