Hatékony a német lézerfegyver

A düsseldorfi Rheinmetall sikeresen tesztelte lézerfegyverének legújabb, 50 kW-os verzióját. A német szerkezet tulajdonképpen nem egy lézerágyú, hanem rögtön kettő, egy 30 és egy 20 kW-os.

A cég újítása a Beam Superimposing Technology nevű rendszer, ami a két sugarat összehangolja, és adott pontra irányítja. Ezzel a módszerrel könnyen növelhető a lézerfegyverek teljesítménye, hiszen nem egy fegyver erejét kell növelni, elég csak több, már meglévőt összekapcsolni.

A teszten többféle célpont ellen is kipróbálták a fegyvert: először egy 15 mm vastag acélgerendát vágott át a lézer 1 kilométeres távolságból. Aztán 180 kilométeres sebességgel zuhanórepülésben közeledő robotrepülőket kellett megsemmisítenie – ezeket három kilométerről észlelte, majd két kilométeres távolságból leszedte.

Hirdetések

Végül egy hasonló sebességgel közeledő, de apró, mindössze 82 mm átmérőjű (ágyúlövedéket szimuláló) acélgömböt kellett meg- és eltalálnia, és ezt az akadályt is sikeresen vette.

A fegyver előző, egy éve bemutatott verziója még csak 10 kw-os volt, akárcsak a Boeing High Energy Laser Mobile Demonstratora. A Rheinmetall most egy 60 kW-os változaton dolgozik, valamint a lézerfegyvert össze akarja házasítani egy 35 mm-es gépágyúval is.

forrás: attraktor.blog.hu