Hidrogén meghajtású iPhone?
A technika olyan szinten fejlődik, hogy szinte követni se lehet, kivétel az akkumulátorok terén. Miben rejlik a jövő kulcsa? Egy brit cég, az Intelligent Energy átalakított egy iPhone 6-ot, hogy hidrogén cellákkal üzemeljen a hagyományos lítium-ionos akkumulátora helyett.
Így a telefon egy napos akkumulátor-üzemideje máris egy hetesre emelkedett a The Telegraph információi szerint. A cég ezen felül egy hidrogén hajtású MacBook Airt is bemutatott.
Az általuk levédetett megoldás a hidrogén és az oxigén összeengedésekor történő reakció közben keletkező hőt alakítja elektromos árammá. Ennek nagy előnye, hogy tiszta és egyetlen mellékterméke csupán a tiszta víz.
Az Intelligent Energy korábban is foglalkozott már az iPhone-okkal, készítettek például egy Upp névre keresztelt iPhone töltőt, mely szintén a hidrogénes meghajtást használja:
A cég új dobása azonban új szintre emeli a hidrogén alapú energiaforrások megítélését, hiszen a hidrogén cellával felszerelt iPhone 6 nem vastagabb, mint egy hagyományos telefon és semmi sem áll ki belőle.
A cég vezérigazgatója, Henri Winand nagyon bizakodó az eredménnyel kapcsolatban:
”Jelenlegi tudomásunk szerint ezt még soha senki nem csinálta meg. Képesek voltunk egy üzemanyagcellát olyan kicsire összezsugorítani, hogy az beleférjen a készülék jelenlegi házába, úgy, hogy újratölthető akkumulátornak is maradt hely. Ez azért óriási lépés, mert ha ismeretlen utakon jársz, akkor meg kell mutatnod az embereknek azt, hogy amin dolgozol, miként segíthet majd nekik.”
Az egyetlen eltérés egy sima iPhone 6-hoz képest a telefon hátuljára szerelt ventilátor, mely a cellákból kiszálló vízgőzt vezeti el.
A The Telegraph riportere látta is a készüléket, de sajnos fénykép nem készült róla, így azt nem tudjuk megmutatni.
Az Intelligent Energy azt is tervezi, hogy a telefon aljára szerelhető külső energiaforrást tervez majd, ami szintén egy hétre elegendő szuflát ad majd iPhone-unknak.
A cég pénzügyi vezetője, Mark Lawson-Statham említett egy titkos partnert, mely lehet, hogy az Apple lesz, de ezt természetesen mindkét fél tagadta. Miután iPhone-okon és MacBookokon tesztelnek, egyáltalán nem lenne meglepő, ha tényleg igaz lenne, de azért ne vegyünk erre mérget. Tekintve, hogy a pénzügyi vezető mondta, az is lehet, hogy ezzel csak a cég értékét szeretné növelni, hiszen ha egy cég pletykaszinten is kapcsolatba kerül az Apple-lel, az utána jól teljesít a tőzsdén.
Te képes lennél elviselni egy kis vízgőzt azért cserébe, hogy iPhone-od egy hétig bírja egyetlen feltöltéssel?
forrás: beszeljukmac.com