Hivatalosan is beárazták hazánkban a BMW i modelleket

November 1-jétől Magyarországon is elérhetőek lesznek a BMW i modellek. A teljesen elektromos, hatótáv-növelő benzinmotorral felszerelhető BMW i3 és a hibrid i8 a Wallis Motor Duna budapesti márkakereskedésében lesz megrendelhető, ahol egy 100 m2-es területű BMW i szalonrészen két, csak az i modellekkel foglalkozó munkatárs, köztük egy az érdeklődőknek részletes termékinformációt átadó ún. „Product Genius” szolgálja ki az igényeket.

A 2001-ben nyílt és pár hete teljes körűen felújított Könyves Kálmán körúti szalon mellett hamarosan egy mobil kereskedelmi csatornán keresztül Magyarország teljes területén elérhetővé válnak az innovatív személyautók: az ügyfelek, az erre hivatott ügynökkel egyeztetve, otthonuk vagy munkahelyük közelében próbálhatják ki a BMW i termékeket, illetve a vásárlásra is sor kerülhet ily módon.

BMW i3 városMostanra az autók árai is hivatalossá váltak. Az i3 legolcsóbb verziója 11,83 millió forintra adódik, mely összegért cserébe a 6,5 colos színes kijelzőn, klímán és bluetooth csatlakozáson kívül nem sokat kapunk – leszámítva persze a modern elektromos hajtásláncot és a meghökkentő külsőt. Ha a hatótáv-növelő benzinmotorral kérjük az autót, máris 13,47 milliónál járunk, amiért a kis kéthengeresen kívül nem kapunk semmit.

Amennyiben szeretnénk némi luxust is csempészni az autóba, úgy mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk: ha automata klímát, automatikusan sötétedő tükröt, multifunkciós kormányt, adaptív tempomatot és navigációt is szeretnénk, úgy máris 922.500 forinttal nő az alap összeg.

BMW i3 navigációHa emellett szeretnénk a hangulatot is feldobni néhány szebb és finomabb kárpittal és ledes világítással, úgy még legkevesebb 494.200 forintot kell leszurkolnunk, de az igazi BMW-si luxusért még ennél is félmillióval többet hagyhatunk a kasszánál. És akkor az egyaránt 326.200 forintos vezetéstámogató rendszerekről és váltóáramú gyorstöltőről valamint a 293.300 forintba kerülő ledes fényszórókról nem is beszéltünk – a németek ezúttal sem mérték olcsón az opciós tételeket.

hirdetés

BMW i3 ajtóAz i8 esetében jóval magasabb alapfelszereltséget köszönthetünk, mely olyan tulajdonságokat foglal magába, mint az adaptív tempomat, a ledes fényszórók, a fűthető ülések, a multifunkciós kormány vagy éppen a profi navigációs rendszer – mindez a teljesség igénye nélkül. Ez persze nem csoda, hiszen a futurisztikus hibrid sportautóért legkevesebb 40,775 millió forintot kell a kasszánál hagynunk, amit még könnyedén feljebb is tornázhatunk.

BMW i8 városHiába ugyanis a magasabb alapfelszereltség, az i8 esetében az extrákért is többet kérnek a bajorok. Az i Pure Impulse csomag ára például nem kevesebb, mint 6.193.800 forint, de ebben szinte már mindent megtalálhatunk a prémium hifin keresztül a parkolássegítő rendszeren, a head-up displayen és legfinomabb kárpitokon át egészen az önmagában 889.600 forintért vesztegetett vezetéstámogató rendszereket tartalmazó csomagig. Utóbbi egyébként előfeltétele az i8 egyik különlegességének, a lézeres első fényszóróknak, melyekért 3.129.900 forintot kérnek a gyáriak – így könnyedén átléphetjük az 50 milliós álomhatárt.

BMW i8 ajtóA piacra lépéssel egy időben természetesen a BMW i modelleket érintő szervizszolgáltatások is elindulnak. Egyelőre négy hivatalos BMW márkaszervizt nevezett meg az importőr: a jó lefedettség érdekében a Wallis Motor Duna mellett a budaörsi Rack Autó, a győri Leier Autó és a debreceni Magisz márkakereskedések szervizei állnak majd az ügyfelek rendelkezésére, amelyeket jövő tavaszig további hivatalos szervizlehetőségek egészítenek ki.

BMW i8-2A BMW egyébként mindkét autóra 5 év vagy 60.000 kilométer garanciát vállal, míg az akkucsomagokra 8 év vagy 100.000 kilométeres jótállást biztosítanak. Akit tehát valóban érdekelnek a BMW jövőbe mutató elektromos modelljei, az a Wallis Motor Duna budapesti szalonjában hamarosan szakképzett munkatársaktól és méltó körülmények között kaphat választ kérdéseire.

forrás: autopult.hu