Huszonnégy százalékkal csökken a vízdíj Salgótarjánban

Huszonnégy százalékkal csökken a vízdíj júniustól Salgótarjánban és környékén, s tíz százalékkal kell majd kevesebbet fizetni a csatornahasználatért a nógrádi megyeszékhelyen. A megtakarítás meghaladja a köbméterenkénti 200 forintot – jelentette be Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz-KDNP), Salgótarján polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.

Az országban jelenleg itt fizeti a lakosság az egyik legmagasabb összeget az ivóvízért (köbméterenként 725 forint), illetve a csatornamű használatáért (köbméterenként 400 forintot), s ez elviselhetetlen terhet jelent az egyébként is hátrányos helyzetű régióban élők számára – mondta a polgármester.

kép: Tevan Imre/indafoto.hu

kép: Tevan Imre/indafoto.hu

hirdetés

Az önkormányzat és az állam összefogásával azonban júniustól jelentősen könnyítenek ezeken a terheken – tette hozzá. Székyné Sztrémi Melinda elmondta: a kormányzat és az állam összefogásával a 10 százalékos rezsicsökkentésen felül – ami a vízdíj esetében 72,5 forintot és a csatornamű díjak esetében 40 forintot jelent itt – a vízdíjból további 100 forintot, vagyis összesen 172,5 forintot engedhetnek el. A víz rezsiszámlája így együtt 24 százalékkal csökken Salgótarjánban.

A csökkentést az állami szerepvállalás azzal is segítette, hogy az állami tulajdonú Észak-magyarországi Regionális Vízművek júniustól átveszi a helyi víz és csatornamű társaság üzemeltetését, s ajánlatot tett annak megvételére is – tette hozzá a polgármester. Az MTI kérdésére válaszolva kifejtette: a rezsicsökkentést segítette, hogy a csatornamű vállalatoknál a kisebbségi, 10,4 százalékos tulajdoni részel rendelkező társaság, a francia Veolia leányvállalata, amely a többségi tulajdonosnál nagyobb jogokkal rendelkezett a cégekben belátta, hogy érdemes kiszállnia az üzletből. Így lehetett tiszta viszonyokat teremteni a cégeknél.

A polgármester megjegyezte: arra is volt példa, hogy a kisebbségi tulajdonos korábban egy 7,8 millió forintos befektetéssel 500 millió forinthoz jutott. Vizsgálatuk szerint a korábbi szerződések jogszerűek voltak, de mindenképp a jó erkölcsbe ütköztek.