Ingyen naperőmű: egy éven belül megtérülhet

Ötven kilowattos naperőművet telepít ingyenesen a salgótarjáni József Attila Művelődési és Konferenciaközpontra a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség. A megtermelt energiával az intézményben működő Zenthe Ferenc Színházat támogatják majd, a társulat cserébe a Napszínházzal bővítette a nevét.

A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség a napenergia elterjesztésének fontosságára a Napszínházzal szeretné a figyelmet ráirányítani – közölte Kiss Ernő, a Magyar Napelem és Napkollektor Szövetség elnöke a szervezet Salgótarjánban tartott éves közgyűlésén, szombaton. Hozzátette: európai uniós forrásból hétfőn nyílik meg az a KEOP-program, amelynek segítségével a naperőmű építését tervezik. A szakmai szövetség értesülése szerint ezen a pályázaton 85 százalékos támogatás érhető el. Így amennyiben sikeres lesz ez a kész tervekkel rendelkező pályázatuk, a 35 millió forintos salgótarjáni beruházásuk egy éven belül megtérülhet. Azt követően pedig a napelemek által termelt energia, illetve az intézmény által a szolgáltatónak átadott elektromos áram ára a Napszínház működtetéséhez járulhat majd hozzá – mondta a szövetség elnöke.

hirdetés

kép: mnnsz.hu

Simon Lajos, a Zenthe Ferenc Színházat működtető Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. ügyvezetője az MTI-nek elmondta: a tavaly márciusban – a Vertich Színpad Stúdióból – alakult társulatukat idén 15 millió forinttal támogatja a város önkormányzata, és az önkormányzati cég további tízmillió forint értékben biztosítja a színháztermet fűtéssel, hangosítással, világítással a befogadó és produkciós színháznak, amely eddig még nem pályázhatott állami támogatásra. A Napszínházzá alakulás így jelentős segítség lesz a jövőben az intézmény fenntartásában – tette hozzá az ügyvezető. A Magyar Napelem és Napkollektor Szövetséget 2010-ben tizenkét hazai kivitelező, illetve kereskedelmi vállalkozás alapította a napenergia-hasznosítás hazai elterjesztésére. Mára tagvállalataik létszáma tízszeresére nőtt, importőröket, oktatási vállalkozásokat, illetve hazai gyártókat is képviselnek, valamint lobbitevékenységet folytatnak.

MTI