Lassabban töltődnek a gáztárolók, mint tavaly
Kevesebb gáz van a hazai tárolókban, mint tavaly ilyenkor, annak ellenére, hogy az MVM június végén felgyorsította a készletek feltöltését. Az orosz szállításokban továbbra sincs fennakadás – írja a Napi Gazdaság.
A Magyar Földgáztároló Zrt. honlapján található adatok szerint a létesítmények töltöttségi szintje jelenleg 25,2 százalék, ami összesen 1,066 milliárd köbméter betárolt gázt jelent.
Ehhez képest tavaly ilyenkor az akkor még E.On-tulajdonban lévő pusztaedericsi, kardoskúti, hajdúszoboszlói és zsanai tároló már 27,2 százalékos töltöttségen állt. Ez egy évvel ezelőtt 1,151 milliárd köbméter fűtőanyagnak felelt meg. A 85 millió köbméteres különbség ugyan nem tűnik óriásinak, mégis viszonylag jelentősnek mondható, mivel a föld alatti létesítmények kitárolási képessége miatt az idei szint két-három nappal rövidebb ellátást tenne lehetővé a 2013-as lehetőségekhez képest.
Tavaly a tárolókat a fűtési idény előtt mindössze 35,9 százalékig töltötték, ami rekordalacsony értéknek számított. Ez úgy volt képes biztosítani a hazai igényeket az elmúlt télen, hogy a hőmérséklet egyszer sem esett tartósan rendkívül alacsony szinte és nem voltak problémák az orosz szállításokkal sem.
Most azonban némiképp más a helyzet, mivel Ukrajna június közepe óta nem kap saját felhasználásra fűtőanyagot Oroszországból. Igaz, Magyarországra viszont azóta is zavartalanul eljutnak a gázszállítmányok keleti irányból.
Nem véletlen, hogy az E.On-tól megvett gáztárolók tulajdonosa, az MVM június végén arról döntött, 100 milliárd forint értékben vásárol fűtőanyagot a hazai föld alatti létesítményekbe. A cél az, hogy a tárolókban közel 2 milliárd köbméter gáz legyen, vagyis a töltöttség 45 százalék közelébe kerüljön. Az MVM bejelentését követően többszörösére emelkedett a naponta betárolt gázmennyiség.
OPH