LMP: globális kudarc a riói klímacsúcs
Az LMP szerint globális kudarccal végződött a riói klímacsúcs, hiszen nem történt semmi ezen a nemzetközi konferencián – jelentette ki Csiba Katalin, az LMP szóvivője vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Rámutatott: a konferencia célja az volt, hogy a 20 éve kezdődött riói folyamatot élessze újra. Ennek semmilyen eredménye nem lett, ráadásul most már politikai akarat sincs a megegyezésre – tette hozzá.
Az ellenzéki politikus kudarcnak nevezte, hogy nem folytatódik sem miniszteri, sem szakmai szinten a tanácskozás, amely így „egy impotens, globális egyezmény lesz”.
A riói tanácskozás egyik fő témája a zöld gazdaság lendületbe hozása volt, amely Magyarország számára az egyetlen út, és versenyképességünket is megteremtené – mondta az LMP szóvivője.
Az ellenzéki politikus szerint Magyarország riói szereplésére a kettős beszéd volt jellemző. Elmondta: Brazíliában meggyőző beszédet tartott az államfő, ám itthonról látszik, hogy ez mennyire hiteltelen.
Az LMP szóvivője szerint Magyarországon szétverték a környezet- és természetvédelmi intézményrendszert, ahonnan folyamatos a pénzkivonás, teljesen használhatatlan a vízügyi igazgatóságok rendszere, a zöldombudsman intézményét pedig „kispadra küldték”.
Csiba Katalin hazugságnak és átverésnek nevezte, hogy Magyarországon közpénzből környezetbarátnak állítják be az atomenergiát, miközben a nemzetközi zöld pártok ezt elutasítják.
Az LMP szerint fenntartható vidék- és földbirtok-politikára lenne szükség. Politikusok és földspekulánsok helyett a családi, helyben lakó gazdálkodóknak kellene juttatni a földeket – hangsúlyozta a párt szóvivője.
Magyarországnak saját érdekében és elhatározásából kellene a zöld gazdaság útjára lépnie, amelyhez nincs szükség nemzetközi egyezményekre – összegezte az ellenzéki politikus.
forrás: MTI