Nem csillapodik a bolgár rezsiforradalom

Nem mindig jelent megoldást, ha egy kormány bedobja a törülközőt. Erre jó példa a bolgár kabinet esete, amely a sorozatos, többtízezer fős tüntetések miatt lemondott, de az esti órákban mégsem csillapodtak a kedélyek Szófiában és több nagyvárosban. A tüntetők magasabb fizetéseket és alacsonyabb áramdíjakat követeltek és követelnek.

Bojko Boriszov miniszterelnök az utcai összecsapásokkal indokolta, hogy a továbbiakban nem kívánja így az országot irányítani. Ehhez képest szerdán is 30-an sebesültek meg, volt, aki elkeseredésében felgyújtotta magát. A bolgár ellenzék képviselői a lemondás hírét kommentálva azt hangoztatták, hogy az országot az új választásokig átmeneti kormánynak kell irányítania, az új szavazást pedig gyorsan meg kell tartani. Csak csendben jegyeznénk meg, hogy ettől még nem lesz olcsóbb a megélhetés, tehát nem véletlen, hogy egyelőre tovább tartanak az utcai megmozdulások.

hirdetés


A kormány lemondása azért sem megoldás a jelenlegi bolgár helyzetre, mert könnyen előfordulhat, hogy ismét az a formáció kap többséget, amely idáig is hatalmon volt. Még furcsább, hogy a kormány távozásának hírére nemhogy gyengült, hanem inkább erősödött a bolgár leva az euróval szemben. A devizapáros jelenleg 1,9510 környékén mozog.
OrientPress Hírügynökség