Nem károsak az egészségre a mobiltelefonok

Nincs bizonyíték arra, hogy a mobiltelefonok bármilyen egészségügyi kockázatot rejtenének magukban – vélik brit kutatók, akiknek tanulmányáról a The Telegraph számol be. A témával foglalkozó eddigi legnagyobb, 11 éves tanulmány nem talált összefüggést a mobiltelefonok használata és a rák kialakulásának megemelkedett kockázata között.

A tanulmány emellett arra is fényt derített, hogyha terhessége alatt az anya ki van téve a mobil bázisállomások hatásainak, akkor a születendő gyereknek nem nő meg a kockázata a fiatalkori daganatos betegségek kialakulására.

kép: Ktoine

kép: Ktoine

David Coggon, a kutatás vezetője elmondta, a tanulmány kezdetekor számos bizonytalanság volt a mobiltelefon és egyéb hasonló technológiák használatának lehetséges egészségügyi kockázataival kapcsolatban.

hirdetés

‘Azt találtuk, hogy a mobiltelefonok és bázisállomások rádióhullámai nem rejtenek magukban egészségügyi kockázatot’ – mondta.

A 13,6 millió fontba került programot a brit kormány és a telekommunikációs ipar támogatta, de annak érdekében, hogy a vizsgálat eredményét ne befolyásolhassák, a kutatást egy független bizottság felügyelte.

Professzor Coggon mindazonáltal arra hívta fel a figyelmet, hogy még mindig maradtak megválaszolatlan kérdések a mobiltelefonok használatának egészségügyi kérdéseire vonatkozóan.

Nincs kizárva ugyanis, hogy azok hosszútávú használata mégis okoz valamilyen betegséget.
OrientPress Hírügynökség