Nem lesz népszavazás Paksról

Megtagadta Ungár Péter, az LMP országos elnökségének tagja által az újabb paksi reaktorblokkok építéséről benyújtott népszavazási kérdések hitelesítését csütörtökön a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).

Az NVB 7:2 arányban tagadta meg a kérdések hitelesítését, részben arra hivatkozva, hogy azok tiltott tárgykörbe – a bővítésről szóló nemzetközi egyezmény végrehajtásába – ütköznek, részben arra, hogy a kérdések megtévesztőek.

hirdetés

Az NVB többsége szerint emellett a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvébe ütközik Ungár Péter magatartása, hogy a kérdések benyújtását az NVB elnöke elleni fellépésre kívánta felhasználni.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkek
Azt tudta, hogy Rolls-Royce technológia kerül Paksra?

A Rolls-Royce, a világ egyik vezető nukleáris irányítástechnikai szolgáltatója a Paks 2 projekt potenciális beszállítójaként mutatkozott be szerdán a Budapesti Elolvasom

Aszódi Attila: vizsgálják az erőmű telephelyét

A paksi bővítés előkészítésének egyik legnagyobb feladata a telephelyvizsgálat, amelynek célja megállapítani, hogy a környezet milyen hatást gyakorolhat az erőműre, Elolvasom

Paksi bővítés: megkapta a környezetvédelmi engedélyt a beruházás

Kiadta a Paks II projekt környezetvédelmi engedélyét csütörtökön a Baranya Megyei Kormányhivatal - tájékoztatta az MTI-t Aszódi Attila a paksi Elolvasom

Paksi erőmű: az EB lezárta a kötelezettségszegési eljárást

Az Európai Bizottság lezárta azt a Magyarországgal szembeni kötelezettségszegési eljárást, amelyet a paksi atomerőmű felújításával kapcsolatban, a közbeszerzések ügyében indított Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?