Paksi erőmű bővítés: az Együtt-PM népszavaztatna

Népszavazást tartana az Együtt-PM a paksi atomerőmű tervezett bővítéséről – jelentette be Jávor Benedek független képviselő, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus közölte: négy népszavazási kérdést nyújtanak be az Országos Választási Bizottságnak (OVB), valamint parlamenti vitanapot is kezdeményeznek az ügyben.

Jávor Benedek. kép: parbeszedmagyarorszagert.hu

Jávor Benedek. kép: parbeszedmagyarorszagert.hu

A kormánynak nem volt felhatalmazása annak a megállapodásnak a megkötésére, amelyik évtizedekre eladósítja és tartós energetikai függésbe helyezi Magyarországot Oroszországgal szemben – indokolta lépéseiket.

Jávor Benedek hangsúlyozta, hogy a kormányzat által hivatkozott 2009-es országgyűlési határozat csak a bővítés előkészítését hagyta jóvá, nem pedig egy tender nélküli, „fű alatt, stikában” megkötött megállapodást.

Kiemelte, hogy a szerződés körülbelül háromezer milliárd forintos „adóssághegyet helyez a magyar költségvetés nyakába”, úgy, hogy éppen a jelenlegi kormány rögzítette az alaptörvényben az államadósság plafonját.

hirdetés

Kedden a paksi bővítés mellett a Déli Áramlat megépítéséről is megállapodás született. Eszerint Magyarország minden szerződéses kötelezettségét teljesíteni akarja Oroszországgal szemben, még azokat is, amelyeket az EU az európai joggal ellentétesnek tart – hívta fel a figyelmet Jávor Benedek.

Az Együtt-PM-hez tartozó képviselők kezdeményezik, hogy az Országgyűlés rendkívüli ülésen hallgassa meg a kormányt arról, hogy pontosan milyen megállapodást kötött Moszkvában – jelentette be.

Jávor Benedek elmondta, hogy eközben az Együtt-PM nevében népszavazási kérdéseket nyújt be az Országos Választási Bizottságnak.

A kérdések többek között arra irányulnak, egyetértenek-e a polgárok azzal, hogy ne épüljön orosz hitelből új atomerőművi blokk, Magyarország ne vegyen fel hitelt a beruházáshoz, a kivitelezőt nyílt közbeszerzésen válasszák ki, illetve ne szülessen végleges döntés a bővítésről 2020-ig.

Senki sem tudja, hogy pontosan mit írtak alá Moszkvában, ezért azt sem lehet pontosan tudni, milyen jogi lépéseket igényelne a szerződés felbontása vagy megváltoztatása – válaszolta egy kérdésre Jávor Benedek.

A nukleáris energia békés felhasználásában való együttműködésről született megállapodás kedden Magyarország és Oroszország között, amelynek keretében egyezséget írtak alá két új paksi erőművi blokk építéséről. A két új erőműblokkot az orosz Roszatom állami konszern építi, a 10-12 milliárd eurós, tender nélküli beruházáshoz Oroszország államközi hitelt biztosít, amelynek futamideje 30 év.

MTI