Soha nem térül meg és környezetvédelmileg kockázatos lesz Paks II.

Jávor Benedek állítása szerint az új paksi erőmű pénzügyileg kockázatos, a villamosenergia-rendszert alapjaiban destabilizáló beruházás lesz, ami soha nem fog megtérülni és súlyos környezeti problémákat okoz majd. A PM EP-képviselője hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. belső elemzésére és a Magyar Tudományos Akadémia birtokába jutott feljegyzéseire hivatkozott.

Jávor Benedek azt mondta, ezek az iratok alátámasztják, hogy létezik olyan tanulmány, amelyik elemzi a paksi bővítés pénzügyi, környezeti, villamosenergia-rendszerbe illeszthetőségi kérdéseit, de a kormánynak „igen jó oka van, hogy ezeket ne hozza nyilvánosságra”. Vannak tanulmányok Paks2-ről – de nem véletlenül titkosak – írja a blogján, ahol a dokumentumok is megtekinthetők.

facebook.com/javorbenedek

facebook.com/javorbenedek

Az ellenzéki politikus közölte, hogy egy, az MVM belső köreiből származó kétoldalas dokumentumban a cég belső szakmai grémiuma javaslatokat tesz a 2014 májusi, aktualizált megvalósíthatósági tanulmányról. Ennek alapján a tanulmány elképesztően alacsony színvonalú, elemi szempontokat sem vesz figyelembe, téves, illetve idejét múlt előfeltevésekből indul ki, nem számol reális piaci feltételekkel, nem vizsgálja a rendszerbe illeszthetőség kérdéseit – jelentette ki.

hirdetés

Jávor Benedek az „akadémiai körökben” készül két további dokumentumra áttérve azt mondta, azok egyike egy négyoldalas elemzés, amelyik alapján a Paks 2 beruházás során létrejövő, 2400 megawatt villamosenergia-termelő kapacitás nem illeszthető bele a magyar villamosenergia-termelő rendszerbe.

Ha megvalósul, akkor súlyos járulékos beruházásokat fog igényelni, például egy szivattyús energiatárolót kell létesíteni – mondta. Hozzátette: Paks 2 a meglévő paksi blokkokat fogja kiszorítani a termelésből, amelyek a jelenlegi kilencven százalékos kihasználtság helyett kevesebb mint hetven százalékos kihasználtságon dolgoznak majd. Szavai szerint bizonyos időszakokban a négyből két vagy akár három blokkot is le kell majd állítani, hogy „ne essen szét a magyar villamosenergia-rendszer”.

Jávor Benedek kijelentette, hogy miközben az új erőmű százmilliárd forintos nagyságrendű éves veszteséget fog termelni, a jelenlegi profitábilis paksi blokkokat is veszteségessé teszi majd.

Egy egyoldalas, elmondása szerint szintén MTA-s körökből származó dokumentumra hivatkozva azt mondta, a párhuzamosan futó hat blokk hűtővízellátása sem oldható meg problémamentesen. A visszaeresztés súlyos hőterhelést fog okozni a Paks alatti Duna-szakaszon, ami várhatóan az országhatárig érezteti a hatását; 30 fok fölé fog emelkedi a Duna hőmérséklete, ami vagy jelentősen átalakítja a folyó élővilágát vagy pedig ennek elkerüléséért időről időre le kell majd állítani valamelyik blokkot – mondta az EP-képviselő. Jávor Benedek azt nem árulta el, hogy milyen forrásból jutott a dokumentumokhoz.

MTI – energiaoldal.hu