Spanyol villamosok érkeznek Budapestre

Sikerrel zárult a Budapesti Közlekedési Központ tavaly nyáron indított villamos járműbeszerzése, a nyertes ajánlattevő, a spanyol CAF szállíthatja az új villamosokat Budapestre. A Közbeszerzési Döntőbizottság megerősítette a Budapesti Közlekedési Központ villamos járműbeszerzéssel kapcsolatos álláspontját, miszerint a másik ajánlattevő, a Škoda ajánlata érvénytelen.
A közbeszerzés lezárultával ismét új, alacsonypadlós, elejétől végéig hosszában átjárható, nyáron légkondicionált, télen fűtött utasterű villamosok érkezhetnek a Fővárosba és ezzel párhuzamosan elkezdődik a legöregebb, 40-45 éves, elavult, kényelmetlen villamosok selejtezése. A beruházást az Európai Unió Kohéziós Alapja, a Magyar Kormány és a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza. A tervek szerint még a héten aláírják a szerződést.

2015-től újra vadonatúj villamosok Budapesten

A járműbeszerzés eredményeként a 37 villamosból álló flotta első járművei 2015-ben érkezhetnek meg a fővárosba. A Fővárosi Önkormányzat közlekedésszervezőjeként BKK kétféle hosszúságú villamost szerez be: 25 darab 34 méteres és 12 darab 56 méteres szerelvényt, mely mintegy 44,1 milliárd forintos beruházást jelent a város közösségi közlekedési rendszerében.

CAF villamos Debrecenben MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

CAF villamos Debrecenben
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

A rövidebb, 34 méteres villamosok a jelenleg – döntően európai uniós forrásból – megújuló 3-as vonalra, valamint a 2014 tavaszától kiépülő Budai Fonódó villamoshálózatra, azaz az Óbuda és Újbuda között 2015-től közlekedő 19-es és 61-es vonalra fognak kerülni, melynek során a Batthyány tér és a Margit híd között épül új pálya, illetve megújul a mai 17-es vonal pályája, valamint átépül a Lánchíd budai hídfője alatti villamosalagút.

A nagyobb, a mai Combino villamosoknál is valamivel hosszabb 56 méteres szerelvények az ugyancsak jelenleg döntően európai uniós forrásból megújuló és a Rákóczi hídon át a Fehérvári útig közlekedő 1-es vonalra fognak kerülni. Az infrastrukturális beruházásoknak és az új járműveknek köszönhetően Budapest számos fontos vonalán válik akadálymentessé a villamossal nyújtott közösségi közlekedési szolgáltatás.

A villamosok érkezése Budapestre:

2015 szeptember: az első 34 méteres villamos érkezése Budapestre
2016 március: az első 56 méteres villamos érkezése Budapestre
2016 május: a 37., utolsó villamos érkezése Budapestre

A szerződés lehetőséget biztosít további 87 villamos szállítására is: újabb forrás rendelkezésre állása esetén összesen akár 124 vadonatúj villamos állhat forgalomba 2020-ig Budapesten. A további 87 darab lehet vegyesen rövid és hosszú jármű is, valamint lehetőség van ezen belül 20, felsővezeték nélküli üzemre alkalmas jármű vásárlására is, mely a 2-es villamos tervezett rekonstrukciója kapcsán merülhet fel. A szerződés értéke így összesen mintegy 111 milliárd Ft.

Az opcionálisan lehívható további darabszám lehetővé teszi az elöregedett budapesti villamosállomány nagyarányú megfiatalítását azonos típusú, modern alacsonypadlós járművekkel. A most zárult beszerzési eljárásnak köszönhetően ebben az évtizedben alapjaiban újulhat meg a budapesti villamosflotta: eredeti céljának megfelelően gyors, kényelmes, a közúti forgalomtól a lehető legtöbb helyen elkülönítve közlekedő, nagykapacitású, halk járművek segítségével reneszánszát élheti a közösségi közlekedésen belül is az egyik leginkább környezetbarát szolgáltatás.

A beruházást az Európai Unió Kohéziós Alapja, a Magyar Kormány és a Fővárosi Önkormányzat finanszírozza.

A járművek főbb jellemzői

hirdetés

Az új járművek teljes hosszban alacsonypadlósak, utasterükben hosszanti lejtők nem lesznek, ami segíti az utasok közlekedését és kényelmesebbé teszi a villamosok használatát. További előnyös műszaki megoldás, hogy az utastérben nincsenek „lábtartó dobogón” elhelyezett utasülések, így minden ülőhely kényelmesen használható.

A budapesti járműveket a BKK előírásának megfelelően két hosszváltozatban szállítja le a gyártó. A rövid változat 34,2 méter hosszú és 200 fő a szállítási kapacitása, amiből 46 lesz ülőhely. A hosszú változat 55,9 méter hosszú és 345 fő szállítására alkalmas, amiből 81 ülőhely. Szélességük egységesen 2,4 méter.

A jármű utastere nyáron légkondicionált, télen fűtött, valamint kamerákkal is fel lesz szerelve, mindamellett, hogy a FUTÁR-ba is integrálva lesz a járműfedélzeti utastájékoztató rendszer.

A Budapesten forgalomba kerülő CAF Urbos3 villamosok azonos típuscsaládba tartoznak az Európa számos városában (Granada, Zaragoza, Málaga, Besancon, Belgrád, Nantes) már használatban lévő járművekkel. Idehaza Debrecenben is ilyen villamosok beszerzése mellett döntött a DKV, melyek nemrég álltak forgalomba a 2-es villamos vonalán. A spanyol villamosok a próbafutásokat ott kifogástalanul teljesítették és 2014. február végén átadták az első 13 járművet, melyeket az utazóközönség nagy megelégedéssel vehetett birtokba.

Hosszú évek után ismét új villamosok érkezhetnek a Fővárosba és ezzel párhuzamosan elkezdhető a legöregebb, 40-45 éves, elavult, kényelmetlen villamosok leselejtezése. Az új járműveket a BKV fogja üzemeltetni.

A közbeszerzési folyamat háttere

2012 decemberében Tarlós István főpolgármester, Dr. Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Vitézy Dávid, a BKK vezérigazgatója aláírták a támogatási szerződést, majd a BKK 2013. február 15-én indított nyílt közbeszerzési eljárást a Budapesti villamos és trolibusz járműfejlesztés keretében „Utastéri állóhelyi alapterületen 100%-ban alacsonypadlós villamosok beszerzésére vállalkozással vegyes szállítási szerződés” tárgyban – 2013/S 033-052117 szám alatt közzétett ajánlati felhívásával –, a jelentkezőknek az ajánlatokat 2013. május 30. napjáig kellett benyújtani. Az ajánlattételi határidőre érdemben műszakilag és kereskedelmileg is értékelhető vállalást tartalmazó négy ajánlat érkezett – az ajánlati árak sorrendjében megnevezve a cégeket –: a Ganz-Škoda (alvállalkozóként a cseh Škoda csoport tagjai), a spanyol CAF, a német Siemens és a svájci Stadler vállalatoktól.

Az alapos jogi, gazdasági és műszaki értékelési folyamat, ezen belül a több körös hiánypótlási eljárás eredményeképpen a BKK 2013. augusztus 23-án adta ki az eljárást lezáró döntését, amely ellen a Ganz- Škoda Közlekedési Zrt., a Škoda cégcsoport ajánlatot tevő magyarországi kereskedelmi egysége jogorvoslati eljárást kezdeményezett.

A 2013. augusztus 23-án meghozott első lezáró döntés eredménye lényegében nem változott, de az időközben lefolytatott két Közbeszerzési Döntőbizottsági eljárás, az újabb hiánypótlások és az újraértékelés jelentős késedelmet okozott a villamosbeszerzésben. A késedelem miatt a projekt már nem zárható le a 2015. december 31-én záródó európai uniós finanszírozási ciklusban, ezért a projekt 2016. évre áthúzódó részének finanszírozásának biztosítása vált szükségessé.

A villamosszállítási szerződés megkötéséhez elengedhetetlen pénzügyi fedezet a projekt szakaszolásával biztosítható, amit a Kormány 2034/2013. (XII.29.) sz. határozatával jóváhagyott, így nem került veszélybe a projekt megvalósítása és a Kohéziós Alap támogatás felhasználása sem. A kényszerű késedelem miatt 2015-ig e projektben már fel nem használható forrásokat a Főváros a Kormány támogatásával más beruházásokra kívánja felhasználni, azaz nem veszett el egyetlen eurónyi uniós támogatás sem.

Az uniós források felhasználásával zajló közbeszerzési eljárások szabályosságát ellenőrző Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Közbeszerzés Felügyeleti Főosztálya az új eljárást lezáró döntést és az azt megelőző bírálati dokumentumokat minőségbiztosította, arról pozitív tartalmú, támogató tanúsítványt adott ki, amely alapján – a rendelkezésre álló dokumentumok szerint – a BKK által kiírt közbeszerzési eljárás és az annak eredményeként meghozott döntés megfelel a közbeszerzési törvényeknek. A kiírás egyetlen pontját sem támadta meg egyetlen ajánlattevő sem, így a Ganz- Škoda sem, tehát azok a vélemények, amelyek szerint a kiírás hibás, rossz volt, teljesen alaptalanok. Az ajánlatok érvényességét a kiírási követelmények szerint kell megítélni.

A tenderfolyamatban a BKK a törvényi határidőknek megfelelően járt el, az ajánlattevők által folyamatosan kért határidő-hosszabbításoknak, módosításoknak ésszerű határokon belül eleget tett, éppen a verseny szélesítése érdekében, illetve a törvényben előírt hiánypótlási lehetőségeket biztosította. Ennek is köszönhető, hogy négy érdemi ajánlat is érkezett a tenderre.

OrientPress Hírügynökség

Kapcsolódó cikkek
Kiszáradt a debreceni Fancsika I. víztározó

A Debrecenhez közeli Erdőspusztán található Fancsika I. víztározó a nyári forróság és a rendkívüli aszály következtében csaknem teljesen kiszáradt. Az Elolvasom

Energetikai korszerűsítés a Debreceni Egyetemen

Befejeződött a Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok (DETEK) két intézményének energetikai korszerűsítése: a zeneművészeti kar és a Hajdúböszörmény belvárosában található gyermeknevelési Elolvasom

Elektromos buszt tesztelnek Debrecenben

Teljesen akkumulátoros meghajtású, 12 méter hosszúságú, károsanyag-kibocsájtásmentes, 82 utas szállítására alkalmas autóbuszt tesztelnek Debrecenben. MTI Fotó: Elolvasom

Csütörtök reggel újraindulhatnak a szegedi Pesa-villamosok

A Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyével csütörtök reggel újraindulhat a szegedi Pesa-villamosflotta - közölte a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatója szerdán Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?