Súlyos robbanás történt egy iráni atomlétesítményben
A fordói atomlétesítményben néhány napja állítólag súlyos robbanás történt, aminek a következtében 190 ember rekedt a mélyben – írta a német Die Welt vasárnapi online kiadásában.
Reza Khalili Irán-szakértő egy volt iráni titkos ügynök jelentésére hivatkozva azt állítja, hogy a hétfőn történt robbanás a fordói urándúsító üzem nagy részét megsemmisítette. Az iráni kormány az atomlétesítményt egy, a Kúm városa szomszédságában fekvő hegy gyomrában alakította ki.
A robbanásról a WND amerikai honlap írt először, a hírt Teheránban nem erősítették meg és az is bizonytalan, mennyire megbízható Khalili forrása.
A Welt am Sonntagnak egy másik, az iráni titkosszolgálattal jó kapcsolatokat ápoló szakértő azt mondta, hogy a robbanás valóban megtörtént, és 190 embert – a WND 240-ről tudott – elzárt a külvilágtól.
A robbanás hétfőn délelőtt 11:30-kor következett be, és öt kilométeres körzetben megrázta az épületeket. Ezt követően a biztonsági erők a létesítményt 24 kilométeres sugarú körben lezárták.
A detonáció nyomán használhatatlanná vált a két felvonó, amelyekkel a 90 méteres mélységben lévő üzembe lehetett lejutni. Khalili információi szerint az üzemtől délnyugatra fekvő vészkijárat is megközelíthetetlen.
Az ENSZ Nemzetközi Atomenergia-ügynöksége tavaly őszi szakértői beszámolója megállapította, hogy a fordói létesítményben felállított centrifugák számát a maximálisra, közel 2800-ra növelték.
Valószínűleg robbanás rongálta meg az iráni Fordo uránium dúsításra használt nukleáris fejlesztési létesítményét – mondták izraeli hírszerzési illetékesek a The Timesnak.
A vezető brit konzervatív napilap hétfői beszámolója szerint az újságnak nyilatkozó izraeli források úgy tudják, hogy a robbanás a múlt héten történt. Az izraeli kormány még vizsgálja azokat az értesüléseket, amelyek szerint a detonáció jelentős szerkezeti károkat okozott a létesítményben, és 200 munkás az üzemben rekedt – írta a hétfői The Times.
A lap által idézett izraeli illetékesek szerint az iráni hatóságok nem ürítették ki a létesítmény környékét. Azt egyelőre nem tudni, hogy azért, mert nem került ki az üzemből káros anyag, vagy azért, mert Teherán igyekszik elkerülni a pánikot a helyi lakosság körében.
A fordói nukleáris létesítmény 2700 dúsító centrifugájának zöme mélyen a föld alá rejtve működik.
A The Timesnak nyilatkozó egyik izraeli forrás közölte: az izraeli hírszerzés még csak most próbálja kideríteni, hogy pontosan mi történt, és mennyire jelentős a fejlemény. Az idézett illetékes nem tudta megmondani, hogy szabotázsról vagy balesetről van-e szó, azokat a jelentéseket pedig nem kommentálta, amelyek szerint izraeli repülőgépeket láttak a helyszín közelében a robbanás idején – írta a brit lap.
MTI