Szüneteltetik a ritkaföldfém-termelést Kínában

Megosztom
  • 5
  •  
  •  
  •  


Körülbelül 50 százalékkal csökkent a ritkaföldfémek piaci ára az idén a világszerte mérséklődő kereslet miatt; Kína legnagyobb kitermelője a termelés visszafogása mellett döntött – derült ki egy keddi céges bejelentésből.

A belső-mongóliai Baotou Steel Rare-Earth csoport a piac stabilizálása, valamint a kereslet és kínálat összehangolása érdekében határozott a termelés és a válogatás egy hónapos leállításáról néhány egységnél – tájékoztatott az ágazat legnagyobb vállalata közleményében.

Ittrium. kép: wikipedia

A magyarázat szerint a világpiaci igény a globális gazdasági lassulás következtében az év második felétől oly mértékben visszaesett, hogy a helyzet az árak folyamatos csökkenéséhez vezetett. A Baotou a harmadik negyedévben csaknem 90 százalékos nyereségzuhanást volt kénytelen elkönyvelni.

A vállalat részvényei június és szeptember között 13,8 százalékkal estek, de az idei évet tekintve még mindig 72 százalékos emelkedést mutatnak.

A jelenleg ismert készletek
A globális ritkaföldfém-tartalékok becslése nehéz, mert a szükséges adatok nagy része nem áll rendelkezésre, vagy kétséges a megbízhatósága. A USGS (Amerikai Geológiai Szolgálat) felmérése szerint a Föld teljes ritkaföldfémkészlete (oxidban megadva) 99 millió tonnára tehető.

A legnagyobb készlettel Kína rendelkezik, ez a teljes becsült készlet 37%-a. Ezt a volt Szovjetunió utódállamai (főleg Oroszország) követik (19%), majd az Amerikai Egyesült Államok (13%), Ausztrália (6%) és India (3%) következik. A fennmaradó 22% Kanada, Malajzia, Brazília, Grönland, Dél-Afrika, Namíbia, Mauritánia, Burundi, Malawi és Vietnam között oszlik meg.

hirdetés

forrás:matud.iif.hu

Megfigyelők emlékeztetnek rá, hogy az árak tavaly még szárnyaltak, azt követően, hogy Kína visszafogta az exportot, ami miatt Japán, az Európai Unió és az Egyesült Államok szót is emelt. Az így előállt piaci helyzetben az Egyesült Államok, Kanada és India is fontolóra vette évtizedekkel korábban bezárt bányáinak újranyitását, Japán pedig új piacok után nézett például Mongóliában és Vietnámban.

A ritkaföldfémek 17 elemből álló csoportja nélkülözhetetlen egy sor fontos csúcstechnológiát képviselő termék, így például mobiltelefonok, számítógépek, szélturbinák, elektromos autók vagy fegyverek gyártásához. A világpiacon az elmúlt években a szükségletek 90 százalékát fedezték Kínából, miközben az ország a Föld becsült tartalékainak mindössze 23 (más adatok szerint 37) százalékával rendelkezik.

A ritkaföldfém-bányászat költséges és rendkívül környezetkárosító, ami azt is jelenti, hogy a károk helyreállítása tetemes összegeket emészt fel.

 

A Föld legfontosabb ritkaföldfémtelepeinek regionális eloszlása 1. Mountain Pass, USA (karbonatitos), 2. Bald Mountains, USA (paleo torlat), 3. Pea Ridge, USA (vasoxidos), 4. Hoidas Lake, Kanada (hidrotermális), 5. Thor Lake, Kanada (alkáli), 6. Kvanefjeld, Ilímaussaq, Grönland (alkáli), 7. Araxá, Brazilia (laterites), 8. Khibina és Lovozero, Kola-félsziget, Oroszország (alkáli), 9. Okorusu, Namíbia (karbonatit), 10. Kangankunde, Malawi (laterites), 11. Steenkampskraal, Dél-Afrika (hidrotermális), 12. Richards Bay, Dél-Afrika (tengeri torlat), 13. Perak, Malajzia (torlat), 14. Maoninping, Kína (karbonatit), 15. Bayan Obo, Kína (karbonatit/vasoxid), 16. Weishan, Kína (alkáli), 17. Xunwu és Longnan, Kína (ionadszorpciós), 18. Eneabba, Ausztrália (tengeri torlat), 19. Mount Weld, Ausztrália (laterites), 20. Olympic Dam, Ausztrália (vasoxidos), 21. Dubbo Zirconia, Ausztrália (alkáli). forrás: matud.iif.hu

Szakemberek szerint egyrészt éppen ez az, ami más országokat visszatartott a bányászattól, másrészt az, hogy a kínai exportárak a korábbi rendezetlen belső termelői és piaci viszonyok miatt igen alacsonyak voltak.

MTI



Megosztom
  • 5
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?