Nemzetközivé lesz a rezsiháború

A rezsicsökkentés gazdasági hátteréről érdeklődik levélben az Európai Bizottság. Az uniós politikusok azt nehezményezik, hogy a céges fogyasztóknak többet kell fizetniük Magyarországon az energiahordozókért, mint a lakosságnak. Ha valami olyasmit lépünk, ami nem megszokott, vagy nem a háztartások kárára érünk el bevételnövekedést, akkor azonnal megszólal a csengő Brüsszelben – nyilatkozta csütörtökön Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője.

Tovább olvasom »

Most már eladatná az INA-pakettet az állam a Mollal

A Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét a magyar kormány. A kormány emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, vizsgálja meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol-INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kabinet arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a csütörtökön Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón.

Tovább olvasom »

Közleményben reagált a MOL a Hernádi Zsolttal kapcsolatos hírekre

A Horvátország által kiadott nemzetközi körözés semmilyen módon nem gyengíti Hernádi Zsoltot abban, hogy elnök-vezérigazgatóként a továbbiakban is teljes jogkörrel irányítsa a MOL-t – áll a vállalatcsoport szerdán kiadott közleményében. Úgy fogalmaznak, hogy Hernádi Zsoltnak magánszemélyként nyilvánvalóan kényelmetlen lesz, hogy nem tud külföldre utazni, és ez bizonyos protokoll feladatok ellátásában is akadályozhatja.

Tovább olvasom »

Lendületben a zöldenergia ágazat Magyarországon

Növekedési pályára állt a zöldenergia ágazat, a kormány ösztönző programja segítségével a felhasznált alternatív energiák aránya Magyarország éves energiafogyasztásában közelíti a tíz százalékot – jelentette ki Hizó Ferenc, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára Békésszentandráson, a Hármas Körös duzzasztójára épített kisvízerőmű átadó ünnepségén csütörtökön.

Tovább olvasom »

Nem kell a napelem Európában, Dorogról 500 dolgozót küldenek el

Egyre kevésbé érdeklődnek Európában a napelemek iránt. Szeptemberben leáll a munka a Sanyo Hungary Kft. dorogi napelemgyárában, az üzem mintegy 500 dolgozóját elbocsátják – közölte a Sanyo anyavállalata, a Panasonic az MTI-vel. A gyárat márciusig felszámolják, az ott található eszközöket a Panasonic másik két, malajziai, illetve japán gyárába szállítják át. A dolgozók elbocsátása szeptemberben a „magyar jogszabályoknak megfelelően” történik – […]

Tovább olvasom »
1 3 4 5 6 7 17