Több csapvíz – kevesebb műanyaghulladék

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el a csapvíz minőségének javítása és a műanyagszemét csökkentése érdekében – közölte az uniós parlament sajtóirodája kedden.

    A tájékoztatás szerint a 300 szavazattal, 98 ellenszavazat és 274 tartózkodás mellett elfogadott jogszabálytervezet felső határt szab egyes szennyezőanyagok – például az ólom, a káros baktériumok, és az endokrin rendszert károsító egyes anyagok – arányának az ivóvízben, és gondoskodik a mikroműanyagok szintjének nyomon követéséről.


A Európai Bizottság javaslatán alapuló szöveg szerint a tagállamoknak az ivóvízhez való hozzájutást javítaniuk kellene ott, ahol ez technikailag kivitelezhető, például ingyenesen használható ivókutak felszerelésével városokban vagy másutt nyilvános helyeken.

hirdetés

A kormányoknak azonosítaniuk kellene az ivóvízhez hozzá nem jutó vagy csak korlátozottan hozzájutó csoportokat – köztük a társadalom perifériájára szorultakat és kiszolgáltatottakat -, és javítaniuk kell hozzáférésüket az ivóvízhez. Ezeket a csoportokat tájékoztatniuk kellene arról is, hogyan csatlakozhatnak a vízhálózathoz vagy bármilyen egyéb, a vízszolgáltatást megoldó elosztórendszerhez – áll a jelentésben.
Az EP-képviselők szerint fontos az is, hogy az éttermekben, a menzákon és egyéb vendéglátóhelyeken ingyenesen vagy alacsony felszolgálási díjért lehessen csapvizet kérni.
Az Európai Bizottság szerint az európai háztartások évente több mint 600 millió eurót takaríthatnának meg, ha leállnának a palackozott vizek fogyasztásával. A csapvízre való átállással egyúttal a műanyaghulladék, így a tengereken úszó szemét mennyiségének leszorításához is hozzájárulnának, mert az európai tengerpartokon még mindig az egyszer használatos műanyag palackok teszik ki a szemét legnagyobb részét.

energiaoldal.hu – MTI

Kapcsolódó cikkek
Huszonnégy millió olasz fürdik szennyezett tengerben

A Legambiente környezetvédő szervezet fekete zászlóval büntette Olaszország legszennyezettebb tengerszakaszait; a strandjaira oly büszke Luguria tartomány tiltakozott a rossz osztályzat Elolvasom

Klímaváltozás? Megjelentek a magyar medúzák!

Édesvízi medúzák (Craspedacusta sowerbyi) úszkálnak a Középbánya-tóban Salgótarján közelében.

MTI Fotó: Komka Péter

  A néhány Elolvasom

Átadták a dél-pesti szennyvíztisztító új rendszerét

A Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti telepének új, úgynevezett élőgép technológiájú rendszerét csütörtökön adta át Tarlós István főpolgármester és Palkó György, Elolvasom

Több mint hatmilliárdos vízügyi beruházás kezdődik a Tisza-tónál

A Tisza-tó 35 éves fennállásának legnagyobb beruházása kezdődik el, a 6,6 milliárd forint összköltségű fejlesztés évtizedekre megteremti a korszerű vízgazdálkodás Elolvasom

Vélemény, hozzászólás?