Több mint egymillió társasházi lakás vár felújításra

Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  


Tartósan lelassult a hazai társasházi és szövetkezeti lakásállomány megújulása az új építkezések visszaesése és stagnálása miatt, miközben a meglévő lakásoknak mintegy fele vár felújításra. A saját kezdeményezéssel történő társasházi korszerűsítéseket kívánja ösztönözni az OTP Bank 2014. március 17-én meghirdetett társasházi pályázata. A pénzintézet három kategóriában összesen 7,8 milliós vissza nem térítendő támogatással segíti az öngondoskodást választó lakóközösségeket.

A lakásépítések számának elmúlt években tapasztalt visszaesése következtében egyre inkább a felújítások válnak a magyarországi lakásállomány korszerűsítésének legfontosabb eszközévé a társasházi és lakásszövetkezeti szektorban. Annak ellenére, hogy a KSH 2013-as évről készített legfrissebb jelentése szerint a többlakásos társasházak építése területén megállt a visszaesés, tavaly alig 2600 új társasházi lakást vettek használatba Magyarországon.

Mindez azt jelenti, hogy tartósan lelassult a magyarországi lakásállomány megújulása. Eközben felmérések szerint a teljes, mintegy 2,1 millió darabra tehető társasházi és lakásszövetkezeti lakásállománynak mintegy 50 százaléka már most korszerűsítésre vár. A lakások elavultságát és energiapazarló voltát támasztják alá a készülő Nemzeti Épületenergetikai Stratégiából előzetesen közzétett adatok is. Eszerint a teljes magyarországi energiafelhasználáson belül a legnagyobb szeletet a lakások energiafogyasztása teszi ki. Ezen belül a lakások energiafelhasználásának mintegy kétharmada a fűtés és a hűtés számlájára írható. A korszerűtlenségére vezethető vissza az is, hogy lakásaink a szén-dioxid kibocsátásban is kiugró értékeket mutatnak, megelőzve az ipart, a közlekedést és a földhasználatot.

A lakásállomány korszerűsítése szempontjából kulcsfontosságú, hogy maguk a lakóközösségek is felismerjék, a felújítások révén egyszerre tehetik szebbé és komfortosabbá lakóhelyüket, valamint csökkenthetik otthonaik rezsiköltségét. „Öngondoskodásra, valamint saját kezdeményezésekre kívánja ösztönözni a lakóközösségeket az OTP Bank is, amely 2014. március 17-én immár hatodik alkalommal hirdette meg társasházaknak szóló pályázatát” – fejtette ki Csonka Tibor, az OTP Business ügyvezető igazgatója.

A szakember szerint a pályázat célja a társasházak, lakásszövetkezetek szűkebb környezetének minőségi javítása, szépítése, rendezettebbé tétele, a közösségi élet kialakításának, fenntartásának támogatása, a lakóépületek és a lakók biztonságát szolgáló fejlesztések támogatása, és ezeken keresztül a közösségi kezdeményezések ösztönzése.

hirdetés

A környezetvédelem, közösségépítés, valamint életminőség-javítás kategóriában meghirdetett pályázatban az OTP Bank szakmai zsűrije idén – a tavalyi díjösszegek emelését követve – összesen 7,8 millió Ft vissza nem térítendő támogatást ítél oda nyerteseknek fejlesztési elképzeléseik megvalósítására.
A pályázatok beküldési határideje 2014. június 30.

A pályázat eredményéről a nyerteseket augusztus 11-ig értesítik. A konkrét tervvel rendelkező közösségek a Házfórum internetes oldalon (www.hazforum.hu) jelentkezhetnek a pályázatra, ahol egyúttal hasznos információkat, ötleteket, példákat is találhatnak.

Ugyanakkor az OTP Business ügyvezető igazgatója szerint a díjazásban nem részesülő pályázóknak sem kell lemondani terveik megvalósításáról, hiszen a pályázati források mellett számos egyéb finanszírozási lehetőség áll rendelkezésre.

A társasházi korszerűsítések, külső-belső felújítási munkák finanszírozása kapcsán elsősorban az állami kamattámogatott hitelek, illetve kedvező feltételű lakás-takarékpénztári szolgáltatások jöhetnek számításba. Így például a lakás-takarékpénztári befizetéseket az állam 30 százalékos támogatással egészíti ki, azzal a megkötéssel, hogy a megtakarítást meghatározott lakáscélokra kell felhasználni.

OPH



Megosztom
  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?