Több pénzt kap a budai fonódó villamosprojekt

Legfeljebb 4,5 milliárd forinttal megemelte a budai fonódó villamosprojekt támogatási összegét, valamint a támogatás intenzitását a kormány – derül ki a pénteken megjelent Magyar Közlönyből. A tervek szerint a kivitelezés már a nyáron elindulhat.

A módosítást követően a projekt Széll Kálmán téri ágának megvalósítására 9,6 milliárd forint uniós forrás áll rendelkezésre. Emellett a Közlekedési Operatív Program hazai forrásaiból 1,7 milliárd jut a fejlesztésre, a főváros önrésze pedig 1,2 milliárd forint. A támogatás intenzitása 83 százalékról 90 százalékra emelkedett.

Budai fonódó villamoshálózatA közbeszerzés jelenleg is zajlik, a tervek szerint az eredményhirdetés után a nyáron elindulhat a kivitelezés.

hirdetés

Az MTI úgy tudja, hogy az összeg megemelésére azért volt szükség, mert a projektgazda Budapesti Közlekedési Központ (BKK) áttekintette, majd módosította az eddigi terveket és többlet műszaki tartalom került a projektbe. Az új tervek szerint a projekt keretében a Margit híd budai hídfőjében is elvégzik a 4-6-os villamosvonal vágányainak felújítását, illetve a Széll Kálmán tér felújítása kapcsán elvégzendő vágány- és megállófelújítás is bekerült a fonódó villamosprojektbe.

A fonódó villamoshálózat célja, hogy a jelenleg széttagolt budai villamosvonalak helyett átszállásmentes kapcsolatok jöjjenek létre Észak-, Közép- és Dél-Buda között. A projektben a 17-es villamos egyesül három budai járattal. Óbudáról átszállásmentes kapcsolat létesül a Batthyány tér, a Széll Kálmán tér, a BAH-csomópont, a Móricz Zsigmond körtér, Albertfalva, valamint Kelenföld felé. A fejlesztés érinti a Széll Kálmán tér vágányhálózatát is kapcsolódva a tér rekonstrukciójához.

 

Vélemény, hozzászólás?