Tüzelőanyaggal segíti a rászorulókat három szegedi szervezet
Tüzelőanyaggal segíti a rászorulókat a szegedi MÁTRIX Alapítvány a Karitáció Alapítvánnyal és az Orpheus Egyesülettel közös segélyprogramjának keretében, a jelentkezéseket a Karitáció Alapítványhoz kell eljuttatniuk a kérelmezőknek – közölte a Mátrix Alapítvány munkatársa szerdán az MTI-vel.
Dudás Zsanett elmondta, október végétől december közepéig fát, brikettet, szenet oszt a rászoruló családoknak a három szervezet. Az alapítványhoz beérkezett kérelmek legrászorultabbjai számíthatnak a 2-3 mázsás tüzelőtámogatásra, hogy a zord hideg télben biztonságban érezhessék magukat.
Az érintettek számára a segítő nonprofit szervezetek házhoz is viszik a fűtőanyagot. A jelentkezés során néhány sorban jellemezni kell a kérelmező helyzetét, és azt lehetőleg a jövő hét végéig el kell juttatni a Karitáció Alapítvány szegedi irodájába.
Eközben a 20-25 mázsa tüzelő anyag mennyiségének növeléséhez a szervezetek várják támogató cégek, karitatív szervezetek, önkormányzatok jelentkezését is, de magánszemélyek pénzbeli támogatását is fogadják. A segítő program célja, hogy lehetőleg senki se maradjon a hideg téli időszakban fűtés nélkül – mondta el Dudás Zsanett.
Az érdeklődők bővebb információhoz a Karitáció honlapján juthatnak.

