Kína csökkentené a fosszilis energiahordozók arányát

Kínában évente csaknem 6 százalékkal nőtt az energiafelhasználás az elmúlt 30 évben, a források élén továbbra is a szén áll, miközben a gazdaságirányítás az arányok átalakítására törekszik.

A mai állapotokat és a világ második legnagyobb gazdaságának energiapolitikáját ismerteti a Pekingben szerdán, a kormány által kiadott fehér könyv.

E szerint 2011-ben 3,52 milliárd tonna szén, 200 millió tonna kőolaj és 270 millió tonna finomított kőolajszármazék adta Kína energiatermelésének zömét. Földgázból 103 milliárd köbmétert termeltek ki. A villamoshálózatok kapacitása meghaladta az 1 milliárd kilowattot. Az országos villamos energiatermelés 4,7 trillió kilowattóra volt.

kép: dave.m/indafoto.hu

2006 és 2011 között a bruttó haza termék (GDP) minden jüanjára jutó energiafelhasználás 20,7 százalékkal csökkent, ami a jelentés szerint azt mutatja, hogy ebben az öt évben 710 millió tonna szénnek megfelelő energiát takarítottak meg.

Kína 2007-ben átfogó energiatakarékossági és károsanyag-kibocsátást korlátozó programot hirdetett meg, amelynek során meghatározta a főbb ágazatok – így az iparágak, benne az építőipar és a közlekedés – megtakarítási tervét.

hirdetés

Az országos előirányzatok szerint Kína 2015-re, a 2010-eshez viszonyítva, 16 százalékkal csökkenti az egységnyi GDP előállításához felhasznált energia mennyiségét, valamint 17 százalékkal a károsanyag-kibocsátást.

A fehér könyv szerint a tervek a vízenergiával, a napenergiával és a szélenergiával történő villamosenergia-termelésre összpontosítanak, miközben a biztonságos és hatékony nukleáris energia fejlesztését és más megújuló energiaforrások bevonását is tartalmazzák.

2015-re kísérletképpen összesen 200 zöldenergiával működtetett megyét és 1000 napenergiából nyert árammal ellátott falut alakítanak ki.

2011-ben a vízenergia alapú termelőkapacitás elérte a 23 ezer megawattot, ami világviszonylatban is kiemelkedő. Az országban összesen 15 atomerőmű működik és további 24 van épülőben. A villamoshálózathoz kapcsolt szélenergiával a tavalyi év végén 47 megawattot termeltek.

A dokumentum szerzői megállapítják, hogy az ország – egy főre eső energiaforrás ellátottsága – alacsony, s ezért is új technológiai megoldásokat kell keresnie, többet kell az innovációba, a tudományos kutatásokba fektetnie.

MTI