Rovat: Életmód

Az embernek 170-szer nagyobb a hatása a klímaváltozásra, mint a természeti erőknek

Az embernek 170-szer nagyobb a hatása a klímaváltozásra, mint a természeti erőknek

Az emberi tevékenység 170-szer gyorsabbá teszi a klímaváltozást, mint a természeti erők – állapította meg az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU).

Megérkezett az első szélturbina Szaúd-Arábiába

Megérkezett az első szélturbina Szaúd-Arábiába

A GE leszállította az első szélturbinát Szaúd-Arábiába, a telepítés 2017 januárjában kezdődik. A beruházást végző Saudi Aramco, a világ legnagyobb olajtársaság jkelezte, történelmi lépés ez a megújuló források fejlesztése érdekében a sivatagi olajkirályságban.

Áder: 2050-re több szemét lehet az óceánban, mint hal.

Áder: 2050-re több szemét lehet az óceánban, mint hal.

A klímaváltozás mintegy 80 százalékát a víz által érzékeljük – hívta fel a figyelmet a köztársasági elnök szerdán a Miskolci Egyetemen, ahol a környezeti fenntarthatóság kihívásairól és annak társadalmi, gazdasági összefüggéseiről tartott előadást.

Egyre szennyezettebb és kevesebb víz lesz 20-30 év múlva

Egyre szennyezettebb és kevesebb víz lesz 20-30 év múlva

A következő 20-30 évben is lesz víz, de szűkösebben áll majd rendelkezésre, valószínűleg szennyezettebb is lesz és sokkal inkább ki lesz téve az éghajlatváltozás hatásainak – mondta Guang Zhe Chen, a Világbank vízügyi igazgatója a Vízügyi Elnöki Testület keddi megbeszélése után tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.

Áder: a víz ma a legveszélyeztetettebb erőforrás

Áder: a víz ma a legveszélyeztetettebb erőforrás

A víz ma a legveszélyeztetettebb erőforrás, ezért el kell érni, hogy a politikai gondolkodás és cselekvés legfontosabb kérdésévé váljon – jelentette ki Áder János köztársasági elnök a Budapesti Víz Világtalálkozó 2016-ot megnyitó beszédében hétfőn, Budapesten.

Tavaly is nőtt a zöldáramtermelés

Tavaly is nőtt a zöldáramtermelés

Tovább nőtt a megújuló és hulladékalapú villamosenergia-termelés Magyarországon 2015-ben az előző évhez viszonyítva – derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) beszámolójából a kötelező átvételi rendszer (KÁT) 2015. évi működéséről.

A Henkel Magyarország Kft. nyerte az országos Zöld Béka-díjat

A Henkel Magyarország Kft. nyerte az országos Zöld Béka-díjat

A Deloitte tizenötödik alkalommal hirdette meg a Zöld Béka-díjat, vagyis a Közép-Európai Fenntarthatósági Jelentés Díjat. Az elismerést idén 13 országban ítélik oda a legjobb fenntarthatósági jelentést készítő cégeknek. A Henkel Magyarország Kft. lett az idei magyar nyertes, a Zwack Unicum Nyrt. pedig egyedi jelentésének köszönhetően az „Innovatív formai megoldásért” különdíjat kapta.

Több zöldenergiáért lobbiznak a nemzetközi multik

Több zöldenergiáért lobbiznak a nemzetközi multik

Miután a kiszivárgott információkból kiderült, a megújuló energiák fejlesztése az úgynevezett téli csomag szerint már nem lesz kiemelt fontosságú téma, több multinacionális társaság, köztük a Google, az Unilever és az IKEA is csatlakozott a csomag módosítását kezdeményezőkhöz.

Passzívházak és energiahatékony épületek konferencia Budapesten

Passzívházak és energiahatékony épületek konferencia Budapesten

Hatodik alkalommal rendezik meg Budapesten november 25-én a Passzívházak és energiahatékony épületek szakmai konferenciát a Nemzetközi Passzívház Szövetség (iPHA) és a Passzívház Magyarország (PHM) szakmai támogatásával – közölte a Passzívház Magyarország Egyesület pénteken az MTI-vel.

Új, vagy már régen elfelejtett betegségekkel kell felvenni a harcot

Új, vagy már régen elfelejtett betegségekkel kell felvenni a harcot

A klímaváltozás következményeként számos gazdasági, társadalmi, azon belül egészségügyi problémával kell a világnak szembe nézni – erről Áder János beszélt hétfőn, a Semmelweis Egyetemen tartott előadásában.

Rászáll az EU a szálló porra

Rászáll az EU a szálló porra

Európai uniós kutatás indulhat a szállópor magas koncentrációjáért felelős, nem hagyományos szennyezőforrások káros hatásainak vizsgálatára – tudatta csütörtöki közleményében Hölvényi György, az Európai Parlament kereszténydemokrata, néppárti képviselője.

Fából építenek felhőkarcolót Bécsben

Fából építenek felhőkarcolót Bécsben

A fenntartható építészet fontos eleme, hogy a felhasznált anyag feldolgozásának energiaigénye a lehető legalacsonyabb legyen. A fa, mint építőanyag emiatt ismét nagy népszerűségnek örvend az építőiparban, hiszen megmunkálása jóval gazdaságosabb és környezetkímélőbb, mint a betoné, vagy az acélé; emellett az éves fautánpótlás meghaladja a felhasználás mértékét az építőiparban, ezért az erőforrás menedzselés tekintetében is példaértékű. […]