A Touaregeket is elérte a dízelbotrány
Elrendelte több tízezer Volkswagen Touareg típusú terepjáró visszahívását a német közúti közlekedési hatóság (KBA) a károsanyag-kibocsátást manipuláló szoftverek miatt.
A KBA közleménye szerint a gyártónak 56 700 Touareget kell visszahívnia, többségük – 31 800 terepjáró – nem Németországban van forgalomban. Az intézkedés olyan gyártmányokat érint, amelyeket az Euro-6 károsanyag-kibocsátási szabvány alapján működő 3 literes dízelmotorral szereltek fel. A Volkswagen köteles valamennyi tulajdonost külön értesíteni a visszahívásról.
A KBA adatai szerint ezeknél az autóknál két olyan szoftveres megoldást is rendszeresítettek, amely manipulálja a károsanyag-kibocsátást, azzal a céllal, hogy a motor vizsgálati körülmények között megfeleljen a környezetvédelmi előírásoknak. A szoftvereken most telepíteni kell a hatóságilag jóváhagyott frissítéseket, hogy a kocsi a forgalomban is megfeleljen a károsanyag-kibocsátási szabályoknak – rendelte el a KBA a német sajtóban kedden ismertetett határozatában.
A Touaregek esete újabb fejezet a Volkswagen csoport dízelbotrányában, amely 2015 szeptemberében kezdődött, amikor az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) megvádolta a társaságot, hogy olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járműbe, amely érzékeli a műszaki vizsgán folytatott mérés körülményeit. Az autó így a teszteken a valóságos nitrogénoxid-kibocsátás töredékét produkálja, vagyis csal a vizsgán. A gyártó elismerte a csalást. Az ügy világszerte a Volkswagen csoport korábbi adatai szerint mintegy 11 millió gépjárművet érint, 8,5 milliót az EU-ban adtak el.
Hasonló visszaélés gyanújába került a Daimler is, amely július közepén bejelentette, hogy önként módosítja a káros anyag tisztítását végző berendezést szabályozó szerkezet beállításait több mint hárommillió Mercedes-Benz típusú dízelautónál.
A Porsche Hungária (PH) Kft. tíz százalék körüli növekedéssel, mintegy 35 ezer gépkocsi eladásával zárja az idei évet – mondta Eppel János ügyvezető igazgató kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Jelezte: a magyarországi autópiacon az idén várhatóan 112 ezer személygépkocsit és 23 500 kishaszonjárművet helyeznek forgalomba.
Várakozásai szerint a PH értékesítése 2018-ban tovább bővül, a Volkswagen konszern márkáinak eladásai az összpiacihoz hasonló ütemben, 8-10 százalékkal emelkednek.
Beszámolt arról, hogy a magánvevők aránya 2017-ben tovább emelkedett, már eléri a 40 százalékot. A hitelfelvételi lehetőségek javulásával ebben további tartalékok vannak – fűzte hozzá. Erős volt az év során a flottaértékesítés is – mondta.
A következő időszakban a PH új modellekkel erősít, főleg az SUV-kategóriában. Eppel János megjegyezte: a magyar piac idei bővülésének 70 százaléka az SUV-szegmens erősödésének tulajdonítható.
Az ügyvezető igazgató az MTI kérdésére közölte: a dízelmotoroknál tavaly elindult szoftverfrissítési program 70 százaléknál tart, várhatóan a jövő év közepén lezárul. Megjegyezte, az érintett járművek 95 százalékánál végzik el az átalakítást, mivel a tulajdonosok egy része nem igényli, illetve nem elérhető.
A Porsche Hungária márkakereskedői 2017-ben az előzetes adatok szerint 13 200 Volkswagent, 3050 Volkswagen-haszonjárművet, 2870 Audit, 12 400 Skodát és 3450 Seatot értékesítettek. Az eladásokból 200 elektromos jármű volt.
A Porsche Hungária Kft. árbevétele 2017-ben mintegy 310 milliárd forint lesz.
energiaoldal.hu – MTI