Alternatív üzemanyagtöltő állomások tervei készülnek
A bizottság a jogszabály szerint segítséget nyújt majd a tagállami tervek összehangolásához.
Az utántöltő hálózatokat típustól függően 2020 és 2030 között kell kiépíteni. A döntést ismertető közlemény szerint például 2020 végére megfelelő infrastruktúrát kell kiépíteni az egész EU-ban ahhoz, hogy az árammal vagy sűrített földgázzal (CNG) működő autók legalább a városokban és külvárosokban mindenhol közlekedhessenek.
A közlemény arra is kitér, hogy a hálózatok kiépítésében kulcsszerepet kell kapjon a magántőke, a projektekhez az uniós versenyjoggal összhangban nyújtható állami támogatás, a szabályoknak megfelelő projekteket pedig az EU Horizont 2020 programjából és a határokon átívelő, tagállamok összekötését szolgáló beruházásokat előmozdítani hivatott, úgynevezett Európai Összekapcsolási Eszközből is lehet támogatni.
A közlemény tanúsága szerint az uniós álláspont az, hogy az alternatív üzemanyaggal működő járművek akkor lesznek versenyképesek és elérhetőek bárki számára, ha rendelkezésre áll az utántöltésükhöz szükséges infrastruktúra.
A jelenleg ugyanis meglehetősen drága járművekre igencsak alacsony a kereslet, ami az EU szerint ördögi kört hoz létre; nincsenek töltőállomások, mert kevés az ilyen jármű, az árak magasak, mert nincs megfelelő kereslet, a vevőket pedig visszatartja, hogy nincsenek töltőállomások, és sokba kerülnek a járművek.
Az EU a töltőállomások megteremtésének előírásával igyekszik megtörni ezt a láncot, ami mellesleg csökkentené az olajfüggőséget és az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását is. Az Európai Bizottság számításai szerint az alternatív üzemanyagok elterjedésével évente 2,3 milliárd euróval kevesebbet kellene kőolajszármazékokra költeni.
MTI