Az energiafüggőség és a magyar palagáz

Mivel a hagyományos, a kőolajon és földgázon alapuló energiafogyasztás az utóbbi években terjedő energiaforrással, a palagázzal szélesíthető, Katerzyna Kacperczyk, a lengyel külügyminisztérium gazdaságfejlesztési osztályának megbízott vezetője a tagországok összefogását sürgette ezen a téren, az energiafüggőség csökkentése, az Európai Unió biztonságos energiaellátása érdekében.

Lengyelország budapesti nagykövetségén, ahol kedden lengyel szakértők ismertették a palagázban rejlő lehetőségeket Katerzyna Kacperczyk kifejtette: az energiahasznosítás területén koncepcióváltásra,  a tiszta energiaforrások eddiginél szélesebb körű használatára van szükség. Az alternatív energiaforrások között jelentős helyet foglalhat el a palagáz.

kép: palagaz.eu

Bogdan Janicki, a lengyel Lotos Energiaipari cégcsoport nemzetközi kapcsolatokért felelős osztályának vezető tanácsadója arról beszélt, hogy a palagáz hasznosításában jelentős lehetőségek rejlenek a közép-európai térségben Lengyelországtól, Magyarországon és Horvátországon át, Bulgáriáig. Ennek a célnak – az egyoldalú energiafüggőség lazításának – a megvalósítását pedig jól szolgálhatja a Közép-Európai Partnerségi Együttműködés. Ezt támasztja alá az az idén októberben Budapesten tartott uniós energetikai fórum is, amelyen szó volt a palagáz hasznosítás lehetőségeiről is.

Hirdetések

kép: palagaz.eu

A palagáz hasznosítása főként az Amerikai Egyesült Államokban  terjedt el, ám használatának felfutása felkeltette Kína és az európai országok érdeklődését. Így megkezdődött a palagáz-lelőhelyek felkutatása többek között Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Lengyelországban – Közép-Európában a becslések szerint itt vannak a legjelentősebb készletek -, de Magyarországon is. Magyarországon Makó környékén, a Makói-árokban bukkantak jelentősebb lelőhelyre.

Kovács Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) klíma- és energiaügyekért felelős államtitkára október elején a visegrádi országok (V4) energetikai együttműködési konferenciáján arról beszélt, hogy az Észak-Déli Energiafolyosó infrastruktúrája várhatóan 2017-re válik alkalmassá arra, hogy létrejöjjön a versenyképes regionális gázpiac. Kiemelte: a csoport tagjainak össze kell hangolniuk véleményüket olyan témákban, mint a nukleáris energetikai, a szén és a palagáz vagyonuk hasznosítása.

kép: palagaz.eu

A pala természetes  gázokban gazdag üledékes kőzet, amelyből a gáztartalom a bányászati technológiák fejlődése folytán az utóbbi évtizedekben vált nagy mennyiségben hozzáférhetővé, míg a korábbi módszerekkel kitermelése nem volt gazdaságos.

MTI