125 éve az áram volt az internet

Az Émász idén ünnepli fennállásának 125. évfordulóját. 1894-ben gyulladtak fel a villanyvilágítás első fényei Észak-Magyarországon; a jubileum alkalmából kedden ünnepséget tartott a cég Miskolcon.

Kapcsolódó cikkek
Dönti a pénzt a megújulóba az Alteo

Az energetikai szolgáltató és kereskedő Alteo csoport 11 milliárd forint értékben készített elő új befektetéseket az idei első fél évben, Elolvasom

Energetikai korszerűsítés az élhetőbb körülményekért

Két helyszínen valósul meg 2017-ben a Hit Gyülekezete épületeinek energetikai felújítása, amelyre az egyház a Magyar Állam és az Európai Elolvasom

Napelemes repülők, földművelődrónok, okosvárosok

Amit Európa tehet, hogy támogatja az innovációkat. Egyes technológiákban hihetetlen lehetőségek rejlenek

Megújulóban erősít a MOL

Három napelempark is épül hamarosan

Tovább olvasom

Mesterséges intelligenciával vezérelt okosotthon – egy újabb magyar fejlesztés

Robbanásszerű fejlődés előtt áll az okosotthonok piaca világszerte, az önvezető autók után jönnek az “öntanuló”  otthonok, az új megoldások pedig új szakembereket igényelnek, új szakmákat teremtenek, amelyre a magyar fejlesztőknek is időben kell felkészülniük

Kapcsolódó cikkek
Okosodnak a magyar háztartások

Az én házam az én váram – tartja az ismerősen csengő mondás, napjainkra azonban az otthonunk egyre inkább egy személyes Elolvasom

Megjelent az Energiafigyelő magazin legfrissebb száma!

A LED-ek kék fénye veszélyes lehet a szemre? Így fogyaszt Magyarország. Tesla és a hidegháború. Magyar hidrogéncella, avagy akkumulátor-nagyhatalommá válhat Elolvasom

Vírusos okosotthonok?

A zsarolóvírusok már nem csupán a számítógépeken okozhatnak kellemetlen perceket. A Dolgok Internete (IoT, azaz Internet of Things), és az Elolvasom

Gyilkos robotporszívók?

Újabb otthoni okoseszköznél találtak biztonsági problémát...

Tovább olvasom

Nem muszáj elvágni a gázvezetéket…

Előzetes közmű-egyeztetéssel és odafigyeléssel megelőzhető, hogy építkezések és különféle földmunkák esetén megrongálódjanak a  gázvezetékek, a villamos- és földkábelek, és hogy ezzel  veszélyhelyzet álljon elő

Kapcsolódó cikkek
Megszületett: a közművezeték adó méterenként 100 forint lesz

A közművezetékek minden megkezdett métere után 100 forint lesz az adó 2013. január 1-jétől a közművezetékek adójáról szóló, a nemzetgazdasági Elolvasom

Ismét módosult a közművezeték-adó

Az Országgyűlés kedden elfogadta azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében mégsem mentesülnek a közművezetékek után fizetendő adó alól a földgáz-szállítási és Elolvasom

Az adóhatóság ellenőrzésre használja az egységes elektronikus közműnyilvántartást

A közműadó valós alapokon való kiszámítását tudja ellenőrizni az adóhatóság a jövő év január elsejére létrehozandó egységes elektronikus közműnyilvántartásból - Elolvasom

Tarlós: magyar kézbe kerülnek a közművek

Valamennyi, a Demszky-korszakban külföldi befektetőknek privatizált fővárosi közműcég magyar kézbe kerül a következő években - mondta a Magyar Nemzetnek Tarlós Elolvasom

Tovább olvasom

A magyar háztartások 17 százaléka részesül a távhő szolgáltatásokból

A magyar háztartások 17 százaléka részesül a távhő szolgáltatásokból – mondta Scherer Zsolt, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője hétfő reggel az M1 aktuális csatornán

Kapcsolódó cikkek
Az emisszió-csökkentésben is segít a távhőellátás fejlesztése

A távhőszolgáltatás kiválóan szolgálja a klímavédelemi célok elérését és a fenntartható fejlődést, az energiafelhasználás racionalizálását - hangzott el a MaTáSzSz Elolvasom

Egyre több távhőrendszer vált biomasszára

Gazdasági, társadalmi és környezetvédelmi előnyei miatt mindenképpen érdemes fontolóra venni a biomasszát a távhőtermelésben, ráadásul a járulékos hasznok nem csak Elolvasom

Jelentős lehetőségek vannak a hazai távhőszektorban

A hazai távhőszektorban komoly lehetőségek vannak, egyebek mellett a megújuló energia részarányának növelése a jelenleg alapvetően földgáz alapú távfűtésben - Elolvasom

Fidesz: fenntartható rezsicsökkentést!

A kormánytöbbség célja, hogy a megfelelő intézkedésekkel, például az állami közműszolgáltató létrehozásával, fenntartható legyen a rezsicsökkentés folyamata - mondta a Elolvasom

Tovább olvasom

Nőtt a távhőfelhasználók száma

A hazai távhőszektorról átfogó képet nyújtó, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) és a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségének (MaTáSzSz) együttműködésében összeállított magyar és angol nyelvű kiadvány legfrissebb száma több új adatsort és egyedi térképet tartalmaz.

Kapcsolódó cikkek
Győrben és Veszprémben a legolcsóbb, Székesfehérváron a legdrágább a távhő

A legtöbb városban az idén január elsejével volt utoljára áremelés, a nemzeti fejlesztési miniszter által meghatározott maximális, 4,2 százalékos mértékben. Elolvasom

Új szabályozás bonyolítja a távhőcégek életét

A távhőcégeknek a decemberben záruló üzleti évben kell először alkalmazniuk egy idén év elején életbe lépett törvényi szabályt, amely szerint Elolvasom

Rezsinapot tartottak a pártok

A január 1-től hatályos gáz-, villamosenergia- és távhőárcsökkentés úgy tűnik a parlamenti pártokat sem hagyta hidegen. Összeállításunkban a mai nap Elolvasom

Rezsicsökkentés, energiahatékonyság, ingyenhitel

"Látod drágám; 10 százalékkal csökkent a gáz és a villany ára is - hagyjuk a csudába ezt a hőszigetelést!" - Elolvasom

Tovább olvasom

Idén is kikapcsolási moratóriumot vállal az ünnepi időszakban a Nemzeti Közművek

Nemcsak a védett ügyfeleket érinti, hanem azokat a lakossági ügyfeleket is, akiknek 60 napon túli számlatartozása van

Kapcsolódó cikkek
Nincs fűtés egy fővárosi óvodában

Kedd óta nincs fűtés a Budapest-Fasori Református Kollégium VII. kerületi Csipkebokor óvodájában, mert a társasház, amelyben az óvoda működik, jelentős Elolvasom

Kikapcsolási moratóriumot hirdet az EDF Démász

Az EDF Démász december 20. és 2013. január 6. között azoknál a lakossági ügyfeleinél sem kapcsolja ki az áramot, akiknek Elolvasom

Az E.ON is szünetelteti a kikapcsolásokat az ünnepek idejére

Felfüggeszti a számlatartozások miatti kikapcsolásokat december 20. és január 7. között E.ON csoport, mind az áram-, mind a gázszolgáltatást igénybe Elolvasom

Az energiaszolgáltatás kikapcsolása szigorú feltételekhez kötött

Az energiaszolgáltatás szüneteltetésének szigorú feltételei vannak, a vonatkozó törvények szigorú szabályokat fogalmaznak meg a kikapcsolás feltételeként, és ha a szolgáltató Elolvasom

Tovább olvasom

Két és félszeresére emelték az Otthon Melege Program keretösszegét

A kormány két és félszeresére emelte az Otthon Melege Program keretösszegét, így még többen tudnak olyan hűtőt, fagyasztót, illetve mosógépet beszerezni, amelyek hozzájárulnak a rezsiszámlák csökkentéséhez – mondta Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Kapcsolódó cikkek
1,5 milliót kaphat, ha elektromos autót vesz

A kormány támogatja az elektromos hajtású autók vásárlását, az idén erre 2 milliárd forintot biztosít - mondta a nemzetgazdasági miniszter Elolvasom

A lakossági épületenergetikai hitel törlesztését fedezheti az elért megtakarítás

A jövőre induló csaknem 120 milliárd forint keretösszegű lakossági épületenergetikai hitelprogramban felvett hitelek törlesztőrészleteit várhatóan fizetni lehet majd az elért Elolvasom

Elektromobilitás szövetség: dinamikus fejlődés előtt ál az elektromos autózás

Dinamikus fejlődés előtt áll az elektromos autózás elterjedése Magyarországon - mondta Ungár János, a Magyar Elektromobilitás Szövetség elnöke az M1 Elolvasom

A geotermiára, a szénre és a nem hagyományos szénhidrogén-vagyonra támaszkodhat Magyarország

Magyarország geotermikus potenciálja, kőszén- és lignitkészlete, valamint a nem konvencionális szénhidrogén-vagyona hosszú távon is jelentősen növelheti az ellátásbiztonságot, csökkentheti az Elolvasom

Tovább olvasom

Európában Magyarországon a legolcsóbb a gáz

A villamos energia Európában a negyedik legolcsóbb, míg uniós szinten a harmadik legolcsóbb Magyarországon a fogyasztók számára

Kapcsolódó cikkek
Jelentősen drágul a földgáz

Erőteljesen nő az európai spotpiaci gáz ára, de emelkednek azok a mediterrán piaci gázolaj- és fűtőolaj-jegyzések is, amelyekből a hosszú Elolvasom

Elzárják a brüsszeli pénzcsapokat a Déli Áramlat miatt?

Orbán Ismét Moszkvát választotta Brüsszel helyett, amiért azonban nem csupán erkölcsileg, de anyagilag is megfizethetünk. A Déli Áramlat gázvezeték ügyében Elolvasom

A gázszámlára is jó hatással lehet az olajár csökkenése!

10-15 százalékkal is csökkenhet a gáz ára, ha folytatódik a mostani tendencia a világpiacokon. A kőolaj ára majdnem a felére Elolvasom

Így csökkentek tavaly az energiaárak

A vezetékes gáz fogyasztói átlagára A lakossági villamos energia átlagára A távfűtés fogyasztóiár-indexe Magyarországon (2011-2014) MTI    

Tovább olvasom

Az óraátállítással sokat lehet spórolni, csak hát az egészség…

Egy kisváros egész éves villamosenergia-fogyasztását meg lehet vele takarítani, de az ember belső órájasok mindent befolyásol a hormonháztartástól az ébredésen át az emésztésig. Ezért az “ugrás” miatt kialakulhatnak vérnyomás-ingadozási, keringési, emésztési problémák…

Kapcsolódó cikkek
Ideje téliesíteni a vízhálózatot!

Az előrejelzések szerint a jövő héten megérkezik a téli hideg, emiatt szükséges a vízmérők, valamint a vízvezetékek és a szerelvények Elolvasom

Megdőlt az áramfogyasztási rekord

Új történelmi rekordot ért el Magyarország téli villamosenergia-fogyasztása szerdán a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. adatai szerint

Rengeteg veszélyes fényfüzért találtak, itt a teljes lista!

Az ellenőrzés során az elmúlt hónapokban közel 150 ezer darab, nem biztonságos világító díszt, dekorációs eszközt vontak ki a forgalomból Elolvasom

Ismét rendszerszintű hibákat talált a hírközlési hatóság a Telekom kötbérkezelésében

A Magyar Telekom a vizsgálatban szereplő minden második kötbérfizetési kötelezettségét jogsértő módon teljesítette az előfizetőivel szemben - állapította meg a Elolvasom

Tovább olvasom

Több csapvíz – kevesebb műanyaghulladék

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el a csapvíz minőségének javítása és a műanyagszemét csökkentése érdekében – közölte az uniós parlament sajtóirodája kedden.

Kapcsolódó cikkek
Huszonnégy millió olasz fürdik szennyezett tengerben

A Legambiente környezetvédő szervezet fekete zászlóval büntette Olaszország legszennyezettebb tengerszakaszait; a strandjaira oly büszke Luguria tartomány tiltakozott a rossz osztályzat Elolvasom

Klímaváltozás? Megjelentek a magyar medúzák!

Édesvízi medúzák (Craspedacusta sowerbyi) úszkálnak a Középbánya-tóban Salgótarján közelében. [caption id="attachment_4129" align="aligncenter" width="600" caption="MTI Fotó: Komka Péter"][/caption]   A néhány Elolvasom

Átadták a dél-pesti szennyvíztisztító új rendszerét

A Fővárosi Csatornázási Művek dél-pesti telepének új, úgynevezett élőgép technológiájú rendszerét csütörtökön adta át Tarlós István főpolgármester és Palkó György, Elolvasom

Több mint hatmilliárdos vízügyi beruházás kezdődik a Tisza-tónál

A Tisza-tó 35 éves fennállásának legnagyobb beruházása kezdődik el, a 6,6 milliárd forint összköltségű fejlesztés évtizedekre megteremti a korszerű vízgazdálkodás Elolvasom

Tovább olvasom

Mindenki ellenőriztesse a kéményét!

Minden tizedik kéménynél javításra van szükség

Kapcsolódó cikkek
Miért mellőzik a szén-monoxid-érzékelőket?

Ismerik, de nem feltétlenül veszik komolyan az emberek a szén-monoxid-mérgezés veszélyét - derült ki a Lánglovagok Egyesület közvélemény-kutatásából, amely a Elolvasom

Szén-monoxid-mérgezés: szinte minden nap riasztják a tűzoltókat

Évente 300-400 esetben riasztják a katasztrófavédelem tűzoltóit szén-monoxid-mérgezéses esetekhez. 2013-ban a szén-monoxid-mérgezésről, vagy annak gyanújáról szóló bejelentések száma – az Elolvasom

A fürdőszobákban nyáron is gyilkolhat a szén-monoxid!

Októbertől áprilisig szinte minden nap érkezett hír szén-monoxid-mérgezéses esetekről, vagy éppen arról, hogy a jól kiválasztott és megfelelő pontra felszerelt Elolvasom

A nyár sem véd a szén-monoxid-mérgezés ellen

A fűtési szezon ugyan már hetekkel ezelőtt véget ért, mégsem telik el úgy egy nap, hogy ne következne be egy Elolvasom

Tovább olvasom

Továbbra is téma az élelmiszerhulladék csökkentése

A Maradék nélkül program azt a célt tűzte ki, hogy 2020-ig 8 százalékkal csökkenjen a magyar háztartások élelmiszerhulladéka

Kapcsolódó cikkek
A „kevesebb” a jövő megoldása! – Low-tech épületek high-tech tervezéssel

Máshogy gondolkodunk épített környezetünkről. Egy új tervezési módszer eredményképpen rég elfelejtett technológiákat is felhasználva olyan épületeket lehet létrehozni, amelyek minimális Elolvasom

Tisztább, de drágább az európai áram

Az európai országok sokkal többet fizetnek az áramért, mint az amerikai államok - derült ki egy nemrég közzétett elemzésből. Az Elolvasom

Egy évszázada termelnek áramot, mára műemlékként is funkcionálnak

Számos, a fenntarthatóság mintaképeikként működő, a 20. század elején épített vízerőmű a mai napig áramot termel. A folyamatosan karbantartott és Elolvasom

Épül a soroksári mega-IKEA

Ünnepélyes keretek között tették le a megújuló energiákat használó, harmadik magyarországi IKEA áruház alapkövét Soroksáron. Az eseményen az IKEA csapata Elolvasom

Tovább olvasom
1 2 3 4 5 98