Feltámad a Fisker
Sokáig a Tesla mellett a Fisker számított az elektromos autók új titánjának, de a sorozatos tűzesetek nyomán, 2500 autó legyártása után végül 2012-ben csődöt jelentettek. Most azonban úgy tűnik visszatérnek.
A cég gyártósorait 149 millió dollárért felvásárló Wanxiang Kína legnagyobb autóalkatrész gyártó csoportja. Egyben ők birtokolják a kigyulladt autók akkumulátorait gyártó (és szintén csődbe ment) A123 Systems nevű céget is, így minden rendelkezésükre fog állni a gyártás újbóli beindításához.
Mivel a márkanevet nem sikerült megszerezni, csak a gyártósorokat és a technológiát, így a delaware-i üzemben más néven fog újraindulni a termelés.
A Hibrid Tech Holdings szintén meg akarta szerezni a tulajdonjogot és először 25 millió dollárt ajánlott, amit később, a Wanxiang színre lépése miatt 55 millióra emelt. Végül egy aukcióra került sor, amit mindkét cég szeretett volna elkerülni. Ez a közel háromszorosra duzzadó vételár fényében érthető is.
forrás: greencarreports.com